Jason a Metallicáról: „Elég bátor voltam meghozni egy döntést, ami mindannyiunkat megmentett”
Jason Newsted a mai napig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy kilépett a Metallicából. A basszusgitáros hosszas kihagyás után, nyáron ismét turnézni fog Észak-Amerikában.
Tim „Ripper” Owens, Paul Quinn / Harrison Young, Dark Horse Prophet – Budapest, 2026. május 11.
Valamiért kevésbé figyeltem erre az eseményre, noha el volt mentve a naptárban, de igazából csak érkezéskor döbbentem rá, hogy valójában ezer éve nem láttam Rippert. Aztán beugrott, hogy a FEZEN-en kétszer is felbukkant, egyszer a Dio Disciples, egyszer pedig a KK's Priest soraiban és járt a szépemlékű régi Dürerben is a furcsa The Three Tremors tagjaként, de szólóbandával szerintem konkrétan valamelyik Crazy Mama-fellépésen csíphettem el utoljára, annak pedig már jó tizenöt éve. Pedig olyan benyomásom is volt, hogy egy időben szinte hazajárt hozzánk. Persze az immár 59. évét taposó „srác″ folyamatosan dolgozik, stúdiózik, koncertezik, nyomja rendületlenül és ennek csak örülni lehet. Őszintén szólva most így hirtelen rá is csodálkoztam a korára, mert lendülete ugyanolyan fiatalos, mint amilyennek első élő találkozásunkkor, a 2002-es budapesti Priest-koncerten megismertem. És hiába nagypapa már régesrég, sokadik élő találkozásunk során sem keltett semmiféle öreges benyomást.
Eric Clapton, Andy Fairweather Low & The Low Riders - Budapest, 2026. május 2.
Mindössze egyszer, 2006 nyarán koncertezett eddig Budapesten Eric Clapton, vagyis jó későn jutott el hozzánk. Mivel a lassúkezű tavasszal ünnepelte 81. születésnapját, azt hiszem, anélkül is megkockáztathatom, hogy bárki ízléstelenséggel vádolna: ez a második alkalom egyben az utolsó is volt, amikor megnézhettük Magyarországon az egyetemes rockzene egyik stílusalapítóját és egyben egyik legnagyobb alakját. Ennek megfelelően nem lepett meg, hogy soha életemben nem láttam még olyan bődületes teltházat az MVM Dome-ban, mint ezen az estén. Aki lemaradt, most már jó eséllyel végérvényesen lemaradt – és igencsak bánhatja, a koncert ugyanis egészen óriási volt.
John Corabi & Friends, The Great Alone - Budapest, 2026. április 30.
A napokban jelent meg John Corabi első, saját dalokat tartalmazó szólólemeze, a New Day. A többek között a The Dead Daisies, a Mötley Crüe és a The Scream éléről ismert frontember épp rövidke európai turnén mutatja be az új dalokat, és szerencsére a menetrendbe Budapest is belefért. Nem indult viszont zökkenőmentesen a dolog, mivel a zenekar órákra beragadt az M1-es autópályán kialakult torlódásba, így csak a kapunyitás előtt két órával estek be az Analogba.
Platon Karataev - Budapest, 2026. április 30.
Elképesztő, hogy mekkora utat járt be létezésének első tíz éve alatt máris a Platon Karataev, miközben a hálószoba-hangulatú indie-től eljutottak odáig, hogy önállóan is minden további nélkül bevállaljanak egy Budapest Parkot. Persze benne van ebben az is, hogy a zenekar nagyon meg szerette volna adni a módját a tizedik születésnap megünneplésének, és erre kétségkívül a szabad ég alatt, egy ekkora „vásznon" nyílik a legjobb lehetőség. Sokkal több is volt ez a fellépés egy szimpla koncertnél, azzal sem esek túlzásba, ha egyfajta színházi előadásról beszélek, igen aktív és felettébb színvonalas vendégjárással karöltve. Nekünk pedig csak annyi volt a dolgunk, hogy élvezzük az estét.
Kiefer Sutherland, Colin Andrew - Budapest, 2026. április 28.
Hagyjuk most a felesleges köröket, hogy Kiefer Sutherlandet mi miatt ismeri a világ nagyobbik része, erről merengtem már a szolnoki koncert kapcsán bőven. Persze akkor álmomban sem gondoltam volna, hogy kicsivel később egy jóval intimebb helyen (értsd, csurig telt klubkoncerten, ahol még taposó sem választja el a színpadot a nézőktől) lehet újra megnézni az immáron rövid szakállba burkolt – mondjuk most így – énekes/gitáros/dalszerzőt. Kanyarban az új lemez is, Grey a címe, egy gyönyörű ágas-bogas fa került a borítóra, a zenei tartalom kevésbé ágas-bogasan viszi tovább a Sutherland által megálmodott történetmesélős, americana-jellegű, gitáros-bluesos-countrys-rockos-folkos zenét.
Electric Guitarlands - Budapest, 2026. április 17.
Nem gondoltam volna, hogy a legbolondabb shredderkirály ilyen hamar visszatér hozzánk (alig fél év telt el az őszi Batio-koncert óta), pláne, hogy sokkal érdekesebb produkcióval. Sajnálatos is, hogy ennyire kevesen voltak kíváncsiak a tulajdonképpen shredderek G3/4-ének is betudható turné budapesti állomására, mert kábé erős házibulinyi ember zarándokolt el ezen a kellemes tavaszi péntek estén az Analogba. Amely nézőszámtól függetlenül jó ideje kedvenc helyeim közé tartozik, tekintve hogy mindig baromi jól szólnak a zenekarok, frankó a színpad, jó időben kellemes a kiülős rész.
Iotunn, In Vain, Nephylim - Budapest, 2026. április 19.
Ahogy azt már mi is emlegettük, masszív turnécsomagok érnek el rendszeresen hozzánk, amikor több, önállóan is headliner státuszú banda műsorát hallgathatjuk meg egy estén, mellettük pedig feltörekvő bandák bizonyíthatnak. Ettől pedig olykor okkal lehet az az érzésünk, hogy végképp a múltban ragadtunk, és most már mindaddig ugyanazokat a zenekarokat kell megnéznünk évről évre, amíg ki nem hullik az említettek kezéből a hangszer, egyszerűen azért, mert ők piacképesek. Na, ez az este pont nem ilyen volt, ezúttal Európa északi feléből gyűlt össze egy bemelegítő csapat, egy sokszorosan újrakezdő csodagyerek-társulat és egy hatalmas ígéret a dallamos/progresszív death metal felségvizeiről. Elmentünk hát Budára, hogy ilyet is lássunk.
Geoff Tate, Inner Vitriol - Budapest, 2026. április 15.
Az Operation: Mindcrime a heavy metal egyik csúcsalkotása, megkérdőjelezhetetlen és megunhatatlan klasszikus. Nálam is itt figyel a polcon egy rakat változatban: remaszterizálva, deluxe-kiadásban, Livecrime-ként, CD-n meg VHS-en, folytatásával együtt előadva, de van mindenféle bootlegem is. Megunhatatlan, mint mondtam. És persze Geoff Tate sem tudja elengedni. Nem is kell neki, mégis csak ez élete fő műve és magnum opusza. Mint Roger Watersnek a The Wall. Tate pedig 2026-ban ismét felkerekedett, hogy még egyszer – és elvileg utoljára – teljes egészében színpadra állítsa Nikki, Mary nővér és Dr. X történetét, mielőtt előrukkol a harmadik résszel.
Myrath, Roses Of Thieves - Budapest, 2026. április 14.
Március végén jött ki a Myrath legújabb nagylemeze, a Wilderness Of Mirrors, a tunéziai brigád pedig rögtön útnak is indult vele. Ráadásul annak a Roses Of Thievesnek a társaságában, akik hazánk szülöttei, frontjukon pedig az azelőtt a Tales Of Eveningből, illetve a Thy Catafalque koncertjeiről ismerős Dudás Ivett áll. A turnénak szerencsére magyar állomása is volt.
Kreator, Carcass, Exodus, Nails - Budapest, 2026. április 13.
Határozottan úgy veszem észre, hogy komoly evolúción mentek át az elmúlt években a többzenekaros koncertcsomagok. Bizonyára a megnehezedett turnékörülmények is vastagon közrejátszanak ebben, de mintha a tizenöt-húsz-huszonöt évvel ezelőtti állapotokhoz képest a turnészervezők is fokozottan figyelnének rá, hogy minél változatosabb, érdekesebb összeállításokkal kedvezzenek a közönségnek. Mindez jelen esetben is sikerült: négy súlyos banda egyesítette erőit, három legendás név, illetve egy feltörekvő titán – mindannyian durva, horzsoló muzsikával, sok közös ponttal, ugyanakkor mégis nagyon másmilyen csapatok. Vagyis az egysíkúság gondolata senkiben sem merülhetett fel. Nem csoda, hogy szépen meg is telt rájuk a piros Barba ezen a hétfőn estén.
Axel Rudi Pell, Neverland - Budapest, 2026. április 3.
Ugyan Axel Rudi Pell hosszú évtizedekig meglehetősen mostohán bánt a magyar rajongókkal, mostanában mindent megtesz, hogy kiköszörülje a csorbát. 2024 októberében a kisebbik Barba sátorban lehetett elcsípni, és szerencsére a most futó Ghost Town turnénak is volt magyar állomása: Axel nagypénteken a Dürer Kert színpadát vette be.
Nightwish Yesterwynde Orchestral / Vantaa Orchestra - Helsinki, 2026. március 21.
Nagyot dobbant a szívem, amikor szembejött velem a hirdetés tavaly novemberben: bemutatják a Nightwish utolsó, Yesterwynde című albumának szimfonikus zenekarra hangszerelt, énekkarral előadott változatát Helsinkiben. Tuomas Holopainen zenéjét élőben már régóta ilyen körülmények között képzeltem el, mint a teljesen esélytelen kategóriában versenyző koncertjeim listavezetőjét. Némi nehezítéssel, a budapesti Művészetek Palotája helyett a helsinki Musiikkitalóban (Helsinki Music Centre) mégis megvalósulni készült a dolog, így hosszas osztás-szorzást, családi büdzsé átkalkulálását követően lett egy hosszú hétvégénk feleségemmel, egyfajta speciális karácsonyi- és egyéb összevont családi ünnepek ajándékaként.
Tankcsapda, Necropsia - Budapest, 2026. március 28.
A hosszú pályafutás törvényszerűen sok különböző felvonást jelent egy-egy zenekar pályafutásában, de ezek közül csak jóval kevesebbre lehet rásütni, hogy tényleg korszakhatár. A Tankcsapda életében az elmúlt egy év mindenképpen átmenetinek számított, így valószínűleg nem tévedek nagyot, ha azt mondom: ezzel a grandiózus látvánnyal kísért, vendégek tekintetében is speciális arénabulival zárult le a köztes időszak, innentől már az új sztori pörög. Vörös Attila csatlakozásával a zenekar előtt kétségtelenül új távlatok nyíltak – nagyon bízom benne, hogy hosszabb távon is sikerül majd leütni a labdákat. Ezen az estén nem csúszott hiba a dologba.
Lord Of The Lost, Ad Infinitum, Septima - Budapest, 2026. március 25.
Igen komoly tempót diktál a Lord Of The Lost: a 2023-as dupla feldolgozáslemez, a Weapons Of Mass Seduction után 2025-ben egy trilógiába vágták a fejszéjüket. Az Opvs Noir első két része tavaly meg is jelent, a befejező korong pedig néhány napon belül várható. És mindehhez még turnéznak is. A magyar közönséget pedig kifejezetten szeretik, hiszen kétévenkénti rendszerességgel járnak vissza a kisebbik Barba Negra sátorba. 2028-ban viszont már lehet, hogy nagyobb helyre kell majd szervezni a bulit, Chris Harms és zenekara ugyanis ezúttal teljesen telepakolta a helyet, a koncert napján ki kellett tenni a megtelt táblát.
Solaris - Budapest, 2026. március 22.
Kissé meglepődtem, hogy jó tíz éve már, hogy először és sajnos – Kiss kolléga minap megjelent kvázi beharangozó cikkét leszámítva – utoljára írtunk az immár negyvenöt éves magyar progrock-legendáról. Na, nem mintha rá lennének szorulva a Shock! plusz támogatására, mert a közel öt évtized nyilván kitermelte a ma már ki tudja, hány generációs, lojális tábort, de hát egy ennyire erősen Ayreon-beállítottságú szerkesztőségnek azért mégiscsak illenék többet foglalkozni a bandával. Továbbra is fixa ideám ugyanis – és ebben a koncert ismét megerősített –, hogy azért itt a tojás volt előbb, mint a tyúk: nem létezik, hogy a tinédzser Arjen Lucassenhez ne jutott volna el egy példány a maga idejében külföldön is terjesztett Marsbéli Krónikákból.
Tompox - Budapest, 2026. március 14.
Március 21-én, illetve 22-én nagyszabású koncerteket ad a Solaris a Várkert Bazárban. Az esemény apropója a zenekar indulásának negyvenötödik évfordulója, a két felvonásos előadásokra pedig egy monumentális dupla stúdióalbum is napvilágot lát, Marsbéli Krónikák III. címmel. A produkciónak tagja az a Pócs Tamás basszusgitáros is, aki saját zenekarával, a Tompoxszal is az anyazenekar örökségét viszi tovább. A Solaris-bulikra a Tompox Legenda Sörfőzdében adott koncertjével melegítettünk.
Tormentor, Morbid - Budapest, 2026. március 13.
Nagyon régi, közel negyven évvel ezelőttről eredeztetett hagyomány feltámasztására tettek kísérletet a szervezők a 666 Fesztivál újjáélesztésével. Nekem ugyan ilyen régi koncertemlékeim nincsenek/nem lehetnek, így magától értetődő módon a hőskorban sajnos nem láttam a black metal alapbandáit, a Tormentor és a Morbid nevének bedobása után engem is teljes szélességében elkapott a (fantom)nosztalgia. Rajtam kívül is nagyon sokan érezték úgy (a határon túlról is), hogy kihagyhatatlan lehetőségről van szó, így ezen a kora tavaszi napon egy, a stílus legszebb napjait idéző, túlfűtött hangulatú eseménynek lehettünk részesei, amit még bizonyosan sokáig fogunk majd emlegetni.
Agnostic Front, Wisdom In Chains, Raw Brigade - Budapest, 2026. február 24.
2023-ban nagyot szólt az Agnostic Front a Dürerben. Azóta Roger Mireték leszállították a piszok erősre sikerült Echoes In Eternity lemezt, szóval, ha valakinek nem lett volna elég pusztán csak annyi, hogy a NYHC legalapvetőbb bandáját láthatja megint, annak is volt apropó bőven, hogy ellátogasson a Dürerbe. Ráadásul két igen fasza előzenekar is benne volt a pakkban, Roger Miret pedig Dudich Ákos közreműködésének köszönhetően, héttől még dedikálta is életrajzi könyvét. Lehet akkor csodálkozni azon, hogy az egész esemény baromi hamar HC-népünnepélybe fordult?!
Lorna Shore, Whitechapel, Shadow Of Intent - Budapest, 2026. január 29.
A tavalyi Disturbed/Megadeth után ismét metáléjszakára mehettem a Papp Lászlóba, tehát nagy örömömre végre nem a Barba Negrába szorult be az egyre növekvő deathcore-rajongótábor. Ugyanakkor a bejutást ismét sikerült megbonyolítani az aréna körüli feljárók lekordonozásával, és a megszokott egyszeri jegyérvényesítés helyett, legalább három soron is át kellett jutni ismételt belépőfelmutatással. A kiemelt állóhelyhez való karszalagot ráadásul csak a tánctéren található terelőnél adták, a sötétben bénázva.
Alter Bridge, Daughtry, Sevendust - Budapest, 2026. január 28.
Egy Alter Bridge-koncert önmagában is komoly esemény, ezúttal viszont igen nívós előzenekarok is csatlakoztak Mark Tremontihoz, Myles Kennedyhez, Brian Marshallhoz és Scott Phillipshez, méghozzá két, Magyarországon korábban sosem járt név révén. Így, a Daughtryval és a Sevendusttal együtt tehát tényleg mindenképpen érdemes volt zsebbe nyúlni, és a szerdai időpont ellenére, még ezen a szürke, esős napon is elzarándokolni a Barba Negra nagyobbik színpada elé.
Leprous, Ihlo - Budapest, 2026. január 27.
Remek dolog borítékolhatóan nagyszerű élménnyel kezdeni az évet, egy Leprous-koncert pedig pont ilyen. Ez a banda egy pillanatra sem vált statikussá az elmúlt években, a 2017-es Malinával ráadásul egy olyan útra fordultak rá, amelyen már én is a rajongójukként tartok velük minden lehetséges alkalommal. Óriási dalok, ezekhez felnőtt színpadi teljesítmény, vitán felül a notoddeni ötöké az egyik legerősebb élő produkció ma a progresszív porondon. Szerencsére Budapestre rendszeresen visszajárnak, és bár a másfél éve megjelent, nálam hatalmasat szólt Melodies Of Atonement turnéjának első köréből kimaradtunk, utóbb mi is megkaptuk a magunkét. Az a bizonyos léc megint nagyon magasra került ezen a tökély-közeli januári estén.
István, a király - Budapest, 2026. január 18.
Szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt láttam utoljára élőben az István, a királyt. Akkor az ősgárda szereplői közül Varga Miklós, Deák Bill Gyula és Nagy Feró is ott volt a színpadon, ahogy Szörényi Levente is, az előadás pedig hatalmas élményt jelentett számomra. A beszámolóban anno le is írtam, nem látom értelmét egy olyan Istvánnak, amelyben az eredeti hangok közül senki sem vesz részt. Ma, egy évtizeddel később pedig ideje revideálnom ezt az álláspontot. Mivel a fentebb említett triászból a legfiatalabb Varga Miklós is a 70-hez közelít, Feró meg a napokban töltötte a 80-at, nyilván senki nem lepődött meg azon a szereposztás láttán, hogy helyükre is új hangok érkeztek. Ahogy viszont tíz éve, úgy most, a Székely Kriszta rendezésében megszületett produkcióhoz is igyekeztek olyan hangokat castingolni, akik a legközelebb hozhatják a hallgatót az eredeti élményhez, illetve a klasszikus lemezanyaghoz.
Ahriman, Gire - Szeged, 2025. december 19.
A Lédeczy Lambert által gründolt Hircus Nocturnus fesztivál idei kiadása dupla kuriózumértékkel bírt az Ahriman és a Gire miatt. Mindkét formáció a lét-nemlét peremén egyensúlyoz, szerencsére még a léten innen, ezúttal ráadásul „hazai″ környezetbe szólt a meghívó. A JATE Klub jó házigazdának bizonyult, a zenekarok pedig a legjobb formájukat hozták ezen az egyszerre ünnepi, másrészt nagyon is felszabadult hangulatú estén. Mindezért pedig még egy hozzám hasonló, kényelemhez szokott fővárosinak is megérte több száz kilométert utazni.
Sabaton, The Legendary Orchestra - Ostrava, 2025. november 16.
Ahogy azt már az új lemez kapcsán is elmondtam, már jó ideje nem törtem magamat azért, hogy a Sabatont önálló turnén nézzem meg – tizenkét év alatt csak egyszer volt erre példa, akkor is az csak Apocalyptica hathatós közreműködése miatt, még 2020 telén. (Azt viszont a fene se gondolta volna akkor, hogy utána több mint két évig csak a Jon Lord emlékére szervezett győri koncert lesz az egyetlen könnyűzenei élményem...) A miértjét is leírtam ott: a 2010-es évek elején már rég kicsi volt nekik a PeCsa – de a Papp Laci meg akkor még túl nagy, hét évvel későbbre viszont ott is kinőtték a keresztbe fordított változatot. A fesztiválokon viszont mindig kellemes szórakozást tudtak jelenteni, ez pedig nagyon igaz volt a 2017-es Masters Of Rockra, amikor szimfonikus zenekarral léptek fel, és a hangszerelést Christofer Johnsson végezte. Ennek az emléke (amit sajnos azóta sem tud támogatni semmilyen minőségi felvétel) elég jó volt ahhoz, hogy amikor egy évvel a turné előtt azzal hirdették meg, hogy ott egy Legendary Orchestra is a program része lesz, ugyanúgy már az első napon, gondolkodás nélkül lecsaptam egy jegyre, mint a Scorpions hannoveri koncertjénél.
Kiko Loureiro - Budapest, 2025. december 11.
Mindössze két éve, hogy Kiko Loureiro családi problémák miatt kikerült a Megadethből, de úgy tűnik, nem nagyon tud megülni a hátsóján. Theory Of Mind címmel már tavaly kijött ugyanis egy szólóalbuma, karácsony előtt pár héttel meg éppen Európában klubozgat, maroknyi közönségeknek. És ez még akkor is tiszteletet parancsoló elkötelezettségről vall, ha a gitáros már egy ideje Finnországban él, tehát legalább nem Brazíliából kellett átrepülnie azért a maréknyi apróért, amit az ilyen fellépésekkel keres.
Moby Dick, Masterpiece - Budapest, 2025. december 12.
Szinte hihetetlen, de a Moby Dick idén már a 45. születésnapját ünnepli. Mert igaz ugyan, hogy a Soproni Ászok legelső lemeze, az Ugass kutya! csak 1990-ben jelent meg, az ősfelállás első mozgolódásai valamikorra a '80-as évek legelejére tehetőek. Ha pedig innen számoljuk, akkor bizony tényleg kijön ez a döbbenetes szám. A zenekar alaposan meg is ünnepelte egy minden szempontból monstre koncerttel.
Till Lindemann, Aesthetic Perfection - Budapest, 2025. december 2.
Till Lindemann, aki szörnyeteget kreált magából. Till Lindemann, a szomorú bohóc. Till Lindemann, aki saját rémségével zökkenti ki a nyárspolgárt a komfortzónájából, és rémisztő vigyorral tapos rá az ember legsebezhetőbb idegszálára. Till Lindemann, akinek kaleidoszkópszerű, torz valósága tükröződik vissza sokak elfojtott árnyékvilágában.
1. oldal / 60