2010. július 28
“Ha az asszony csaphat görbe estét, akkor én is” – gondoltam, majd fogtam magam ezen a kánikulai pénteken, meló után kocsiba vágtam magam és irány Fehérvár, hogy cimborám korábbi invitálásának eleget tegyek. A bicepszre gyúrás (gy.k. korsóemelgetés) mellett egy jó kis prog metal koncert is szerepelt a napirenden: Age Of Nemesis-ék amúgy is ritkán játszanak, az előzenekarként beharangozott Saturnine pedig igazi unikumnak ígérkezett, hiszen a régi Unicum (na ugye!) State-es, Nemesis-es harcostárs, Pici mostani bandájáról van szó. Ráadásul a fellépők (nem tudom pontosan, milyen apropóból) meglepetés Dream Theater feldolgozásokkal csábították a nagyérdeműt. Mivel azonban egész Fehérváron egyetlen plakátot láttam, azt is a helyszínen, nem tolongtak a népek, persze ez valahol nem meglepő, ebben a műfajban egyedül a DT vonz nagyobb tömegeket, a nem rossz értelemben vett másodvonal pedig undergound marad, míg világ a világ. Persze ha valami minimális hírverés lett volna, akkor talán azért egy olyan 100 ember csak elzarándokolt volna a kultikus helyen (külváros, lepukkant gyártelep a lá Csepel Művek) lévő Base-be. Nem így történt, így inkább afféle nyilvános próbának lehettünk szemtanúi.
Bővebben …