Mikor a boszorkányok szóba kerülnek, az ember szemei előtt automatikusan a mézeskalácsházban lakó, bibircsókos, seprűn közlekedő vasorrú bába, netán a kígyót, békát, macskagyökeret üstben kavargató vajákos asszony képe jelenik meg. Általában életkortól függ, hogy melyik. Ezzel a beidegződéssel számol le, vagy ha úgy jobban tetszik, ezt újítja meg Scott Snyder rövidke, mindösszesen hatkötetes képregénysorozata, amelyet egy Jock nevű illusztrátorral és a színezésért felelő Matt Hollingsworthszel hozott tető alá még 2014-ben. Jelenleg úgy fest, animációs sorozat születik majd a sztoriból, addig meg itt a haza kiadás, ami néhány hónapja került a boltok polcaira.
A Szukits kiadó mostanában egymás után hozza ki a gyönyörű kiállítású, kifejezetten felnőtteknek szóló misztikus/horror képregényeket, hiszen nemcsak a a zseniális Gideon Falls jött ki náluk, hanem a szintén remek Neonomicon/Providence kettős is. És ebbe a sorba illeszkedik tökéletesen a roppant impozáns, keményfedeles Wytches-gyűjtemény is, amelyben nemcsak az eredeti hat füzet, hanem a később megjelent, Záptojás címre keresztelt előzmény is helyet kapott.
|
Scott Snyder
Wytches (2026) oldalszám: 300 |
|
kiadó: Empyreum
fordította: Kóbor Róbert |
|
Neked hogy tetszik?
|
A banyák sztorija már csak terjedelmi okokból kifolyólag sem olyan összetett és rétegzett, mint a fentebb citált műveké. Sőt, a kötet elolvasása után egyértelműen úgy éreztem, hogy nem ártott volna kicsit jobban belemenni a részletekbe, komolyabb hátteret, nagyobb mélységet adni neki. Mivel az alapcselekmény mindössze hat füzet, a Záptojás meg még ennyit sem tesz ki, ebbe azért nagyon sok minden nem fért bele. Így a sztori abszolút egyenes vonalú és kicsit felszínes is, azaz a Wytches inkább az alapötlet, illetve a rajzos megvalósítás miatt érdekes, semmint irodalmi mélységei miatt.
Amellett azonban nem szabad elsiklanunk, hogy Snyder célja egy kifejezetten személyes hangvételű, emberközeli, saját életeseményeiből masszívan táplálkozó mű megalkotása volt, ez pedig sikerült is. Az alternatív borítóverziók, illetve különféle vázlatok mellett a gyűjtemény tartalmazza a füzetekhez anno hozzácsapott, a szerző által írt utószavakat is, amelyek alapos rálátást engednek a Snydert motiváló eseményekre, és az is megérthető belőlük, hogy miért történnek úgy a dolgok a Wytchesben, ahogy. Azt viszont továbbra is fenntartom, hogy a képregény igazi ereje a rettentően nyomasztó, véráztatta, formabontó vizuális megjelenítésben lakozik.

A gyakran számos színezési réteg mögül átsejlő történet a Lithchfield városkába érkező Rooks családról szól: a kamaszlány Sailor kerekesszékes anyjával és alkoholproblémákkal küzdő apjával, meg egy zsáknyi traumával érkezik meg új lakhelyére, ahol hamarosan szembetalálja magát az erdőben lakó gonosz lényekkel. A Wytches boszorkányai azonban nem kotyvasztanak bájitalokat és az égbolton sem láthatod őket seprűnyélen lovagolva. Viszont teljesítik minden kívánságodat, feltéve, hogy előtte felajánlasz valakit cserébe. Ha pedig ez megtörtént, a felajánlott személy sorsa megpecsételődött: a rettenetes teremtmények eljönnek érte és magukkal ragadják, bármit is tesz. Mert a felajánlás, az felajánlás.
A Wytchesben a felkavaró történet közepette megjelenik önmagunk feláldozása, a szeretteinkért való kiállás, a bátorság erénye, de az emberi gyarlóság, az árulás és az önzőség is. Mindez persze az eredetileg 2016-ben indult, véleményem szerint az alapsztorinál erősebb Záptojásra is igaz, ami egyébként csak felszínesen kapcsolódik az eredeti történetszálhoz.
Ha szereted a borzongató, gyönyörű kiállítású, némileg formabontó képregényeket vagy csak kíváncsi vagy, Scott Snyder miképpen képzeli el a boszorkányokat a 21. században, bátran ajánlom ezt a kötetet. Neil Gaiman vagy Joe Hill összetettségét azonban nem itt kell keresni.
Szóljon hozzá!