A tavaly indult és azóta méltán nagy népszerűségre szert tett Grungery bizonyára senki előtt sem ismeretlen már. Az oldal A grunge és én rovatában ezúttal Draveczki-Ury Ádám, a Shock! felelős szerkesztője került sorra interjúalanyként.
Volt abban szerinted valamiféle tudatosság, hogy a régebbi, sikeres zenekarok ennyire nekimentek a grunge-nak?
Az őrségváltás elsöpörte a korábbi generációt, köztük egy rakás kiváló zenekart, így a keserűség érthető, de hogy ekkorára fújták ezt az egészet, szerintem fűtött dolog volt. A kiadók is nagy szerepet játszottak benne, a régiekben pedig megjelent egyfajta sértettség, és mindenki elkezdett hülyeségeket nyilatkozni. Miközben ha meghallgatod az Apple-t a Mother Love Bone-tól, annak a No Respect a legközelebbi rokona a Vaintől. Oké, az egyikben szexről énekelnek, a másikban meg mélyebb dolgokról, viszont zeneileg ugyanúgy Led Zep, Hendrix meg ősi amerikai rockzenék vannak mindkettőben. Még az az elszállós, pszichedelikus dallamvilág és a hangulat is hasonló. Ha meg a Soundgardent nézzük, a Louder Than Love Led Zeppelin, a Badmotorfinger Black Sabbath, a Superunknown pedig ez a kettő plusz Beatles. Erre a „minden egy tőről fakad" dologra a legjobb példa az Alive szólója, amit Mike McCready bevallottan a She című KISS-dalból emelt át, viszont már Ace Frehley is Robby Krieger egyik Doors-szólójából nyúlta.
A teljes interjút itt olvashatod, a Grungerynek és Pintér Miklósnak pedig természetesen köszönjük a lehetőséget!
Hozzászólások
Ha lesz még alkalmatok interjúzni Kerry Kinggel, ezt mindenképp meg kell kérdeznetek tőlé! :-)
Mekkora zene ez a Night Verses! Nagyon köszi a tippet, 2 napja mást sem hallgatok :)
Igen, így jöttek a klipek, de a NEM "robbant" hatalmasat.
Az Enter Sandmant kezdték először nyomni, utána Unforgiven és még csak azután jött a NEM. Sem akkor nem értettem, sem most, hogy mit szerettek akár a Sandmanen olyan emberek milliói, akiknek közük nincs a rockzenéhez, pláne a One-on, de Ádám kommentjére visszautalva, valószínűleg erre nincs magyarázat és kész.
Szerintem egy kicsit összecsúsztak az idősíkok! :-) 92-ben minden "diszkós" a Nothing Else Matters-t hallgatta és ez a zeneileg legkevésbé sem súlyos dal nyitott ajtót nekik később.
Való igaz, hogy az One is nagy siker volt annak idején, de nem említhető egy lapon a NEM-szel.
Soha előtte és azóta sem aratott egyetlen zenekar még csak megközelítően sem akkora sikert, mint a Metallica. Vagyis ők szerintem nem a példa arra, hogy "de bezzeg igenis befogadható a tömegek számára a metal", hanem a szabályt erősítő, látványos kivétel.
Nem lehet, hogy nem az kevés, ami most van, hanem az volt túlzás, ami régen volt?
Ami a Gojirás párhuzamot illeti: a Metallica is egy szélsőségesen durva zene volt 92-ben a rádiós zenékhez képest, mégis minden "diszkós" a One-t hallgatta.
A GNR 1991-ben is szupersztár volt, pedig akkor még csak 4 éve jelent meg az első lemezük. De ők tényleg kategóriákon felüli zenekar.
Az általad belinkelt címlap legalább annyira bizonyítja az én igazamat is, mert ott figyel rajta 3 db szomszéd srác. Egyszerűen nem vagyok rájuk kíváncsi. Anno sokszor fordult elő velem, hogy mondjuk a Hammer-t olvasgatva és képeket nézegetve vettem meg egy lemezt, de ezektől a fazonoktól maximum narancsot vennék a zöldségesnél.
Igen, ezért írtam, hogy vannak, de persze nem olyanok. Abban is legyünk igazságosak azért, hogy míg GnR mellett mondjuk 30év dolgozik egy mai zenekar ellen meg teszem azt 30év GnR/Pantera/Metallica stb..
Gojirat példának írtam, bármelyik lentebb írt modern előremutató zenekar behelyettesíthető.
Itt van egyébként 3 olyan zeneszerző, gitáros, akik egy normális világban 5x ekkora hírnevet kéne kapjanak, mint amit nem kaptak meg. Egyébként nagy kedvencem ez a címlap. Remélem nem fog reklámnak minősülni, nem annak szánom.
http://www.guitarworld.com/files/imce-images/ProgGuys.jpg