Elegant Weapons: „Attól, hogy valami nehéz, még igenis próbálkozni kell vele”

Tavasszal jelent meg az Elegant Weapons második nagylemeze, az Evolution. A Judas Priest gitárosa, Richie Faulkner saját zenekarában Ronnie Romero énekessel (többek között Rainbow, Michael Schenker Group, The Ferrymen), Dave Rimmer basszusgitárossal (Uriah Heep) és Christopher Williams dobossal egyesítette erejét, és ugyan egyéb elfoglaltságaik miatt turné csak később várható, mindannyian nagyon lelkesek a végeredmény miatt. Richie-vel az új lemez mellett azért természetesen a Judas Priest aktuális dolgai és szóba kerültek, hiszen a zenekar ősz elején ismét Budapesten koncertezik, és itt is készülőfélben van már egy új album.

Az Evolution szimpla cím, de elég sok mindent jelenthet. Számodra mit jelképez?

Több dolgot is. Először is, a zenekar fejlődésére utal, hiszen megújult a felállás, bár nem most, hanem még 2023-ban. Az első lemezen, a Horns For A Halón ugye Scott Travis és Rex Brown játszott még, és a covid idején vettük fel. Mire azonban megjelent, feloldották a lezárásokat, és mindenki turnézott tovább. Rex ismét a Panterával kezdett játszani, Scott meg inkább csak a Priestre koncentrált volna, ezért új embereket kellett keresnem. Így került a képbe Dave Rimmer a Uriah Heepből, illetve Christopher Williams. Vagyis végbe ment egyfajta evolúció a zenekarnál. Aztán szintén előreléptünk a lemez felvételeivel is. A covid idején természetesen mindenki külön dolgozott, nem is lett volna más lehetőség. Most azonban Davyvel és Christopherrel hárman vettük fel a dobalapokat, vagyis jellegzetes, spontán módon dolgoztunk, közben folyamatosan reagálva egymásra. Ha valaki előállt valami izgalmas vagy eltérő ötlettel, megtartottuk, netán továbbvittük, pont, mint annak idején, a régi időkben.

Old school módon...

Pontosan! Már a Priestnél is így csináltuk amúgy a Firepoweren, de az Invincible Shielden, nyilván a covid miatt nem volt erre mód. De most igen, és különösen szeretem ezt ebben a lemezben, mert igazából ennek a módszernek vagyok a híve. Amúgy Ronnie-val is másképp dolgoztunk most. Ronnie az európai stúdiójában énekelt, Andy Sneap, aki a produceri feladatokat ellátta, az angliai stúdiójában volt, én meg a sajátomban itt, Nashville-ben. Ugyanakkor nagyobb teret kapott az énekdallamok meg a szövegek kidolgozása terén, és folyamatosan, alulról építkezve raktuk össze az éneket is. Ha menet közben változtatni kellett valamit, hát változtattunk, jobban Ronnie stílusához igazítottuk, legyen szó akár szövegsorokról, akár dallamokról. Végül pedig, szerintem a dalok is a banda más arcát mutatják. Érettebb zenekarrá váltunk, miközben épült az identitásunk. Szóval ez a lemez újabb evolúciós lépés az Elegant Weapons fejlődésében. A felsoroltak miatt abszolút helyénvalónak éreztük az Evolution címet.

Szerinted maga a zene mennyiben másmilyen, mint a Horns For A Halón így, más ritmusszekcióval a hátatok mögött?

A ritmusszekciótól függetlenül is hallani, hogy ugyanaz a zenekar játszik, Christophert ugyanis már az első album munkálataiba is bevontuk. A covid alatt Scott nem tudott átjönni hozzám Nashville-be, szóval a demókat már akkor is Christopher dobolta fel. Úgyhogy szerintem a banda ugyanaz, de a dalok előrehaladottabbak. Viszont például több most a bluesos riffelésű téma, mint legutóbb, aztán van klasszikus, érzelmes balladánk is, kapcsolati témákról, tudod... A mi korunkban néha már ellágyul az ember! (mosolyog) De ez is épp csak annyira tér el a fő iránytól, hogy a banda egy másik arcát mutatja. Ha nekiülsz dalokat írni, sosem tudhatod, mi sül ki a dologból... Szerintem ez egy erős lemez, erős nótákkal. Kicsit más, mint az előző, de a karakterük hasonlít. Épp ez a lényeg. Mivel többnyire már az előző turnén is ebben a felállásban játszottunk, jobban össze is értünk közben zenekarként, ami szintén hallatszik a lemezen.

Ha leülsz gitározni, dalötleteken, riffeken dolgozni, honnan tudod, hogy az adott téma inkább a Priesthez vagy az Elegant Weaponshoz passzol jobban?

Valójában eléggé ösztönösen. A Priestnél adott a hangzás, amit több mint ötven éve ismerünk és imádunk. Ha meghallasz egy priestes riffet, egyből felismered, nem igaz? Ha pedig valami kissé bluesosabb, groove-osabb ötletem támad, az inkább Elegant Weapons. De természetesen létezik egy köztes terület is, amikor bármelyik irányba elkanyarodhat a végeredmény. Ilyenek például a balladák, de amúgy mindkét albumon szerepelnek olyan ötletek, amiből akár Priest-dalok is születhettek volna. Ilyen volt például a Horns For A Halón a Do Or Die, vagy ezen az újon a The Devil Calls. Ezekben jobban tükröződik a '80-as évekbeli metál hatása, vagyis már önmagából ettől priestesebbek a többinél. De az esetek többségében adja magát, hogy melyik riffem hová passzol. Az Elegant Weaponsben mindannyian más oldalunkat mutatjuk meg: ez a zenekar kicsit bluesosabb, hard rockosabb a Priestnél.

Mennyiben tükrözik a dalok a te elképzeléseidet, és mennyire kaptak teret a többiek? Azért kérdezem ezt, mert ugye a Heepben például Dave is dalszerző...

Az első albumnak is úgy álltunk neki, hogy gyakorlatilag készen álltak hozzá a dalaim, és többnyire most is ez volt a helyzet. De szeretnék közösen nótákat írni a többiekkel, szóval lehet, hogy ez lesz majd a következő evolúciós lépés, még nem tudom. Már belegondolni is izgalmas, mert ahogy te is említetted, Davey valóban írt már néhány óriási dalt a Uriah Heepnek. Biztosra veszem, hogy Christophernek és Ronnie-nak is bőven akadnak ötletei. Lehet, hogy legközelebb ezeket is felhasználjuk majd. Most azonban ismét tőlem jöttek a nóták.

Ronnie-nak szabad kezet adsz az énekdallamok terén, vagy megszabod neki, nagyjából mit énekeljen?

Általában már a demóimra is összeállnak az énekdallamok meg a szövegek, de mint említettem, most azt csináltuk, hogy Andyvel és Ronnie-val hárman, szoros együttműködésben véglegesítettük a dalokat. Ha Ronnie úgy érezte, változtatni kell itt-ott egy-egy soron, hát változtattunk. Természetesen mindannyiunknak az az érdeke, hogy a végeredmény a lehető legjobb legyen. Ronnie-val nagyszerű együtt dolgozni: óriási hangterjedelme van, ráadásul erőlködés nélkül lakja be, szóval természetesen sokat változnak a dallamok a demókhoz képest. Ha én próbálnám elénekelni, amiket ő nyom, kábé úgy hangzana, mintha egy csirke kotkodácsolna! (nevet)

Gitárosként mit élvezel jobban: az ikergitáros megközelítést a Priestben, vagy a több szabadságot egyedüli gitárosként?

Biztos vagy benne, hogy az több szabadsággal jár? (elgondolkodik) Ez egy jó kérdés, mert néha valóban több szabadságnak tűnik, ha egyedüli gitárosként játszol valahol. Közben azonban sokkal jobban be kell töltened ilyenkor a teret, szóval azért nem olyan rossz ám, ha a szóló alatt szól a ritmusgitár is... Úgyhogy bizonyos értelemben több a szabadságod ebben a helyzetben, más szempontból viszont nagyobb a felelősséged is. Igazából el tudom képzelni, hogy a jövőben bevegyünk egy ritmusgitárost az Elegant Weaponsbe. Jó, ha az embernek szabad keze van, de az is, ha közben szól a súlyosan megdörrenő ritmusgitár a szólók alatt... Meglátjuk.

Andy produceri szerepe evidens volt számodra?

Igen. Andyvel mindig óriási együtt dolgozni, és mivel az első lemezt is vele készítettük, ismeri a banda megszólalását, meg természetesen a Priest soundját is – vagyis azzal is tisztában van, miként kell különbözővé tenni a két zenekart. Ez egyébként szerintem nem olyan nehéz feladat a már taglalt zenei eltérések miatt, de akkor is fontos. És ahogy mondtam, minden lemez állati jól szól, amin ő dolgozik, valódi legenda a szakmában: akárkivel is készít lemezt, garantált a kiváló gitár- és dobhangzás. Úgyhogy nem volt kérdés, hogy ismét vele dolgozunk majd. Nagyon aprólékos, a legapróbb részletekre is odafigyel, és tényleg mindent tökéletesre csiszol. Most már négy albumot készítettem vele: kettőt a Priesttel és kettőt az Elegant Weaponsszel, és mivel már alakulgat a következő Priest is, ez a szám hamarosan ötre emelkedik. Mivel mindig, minden jól sült el Andyvel, nem láttam okot a változtatásra sem.

Egészségügyi szempontból kemény dolgokon vagy túl, bizonyára a szövegekben is visszaköszönnek a veled történtek... Jól gondolom?

Valójában nem vagyok egy nagy szövegíró, a zeneszerzés meg a dallamok terén jobban otthon érzem magam. A szövegeket viszont nem én szoktam véglegesíteni, hanem egy jóbarátom, Tommy McWilliams, akivel annak idején már Lauren Harris zenekarában is együtt dolgoztunk. Általában úgy néz ki a folyamat, hogy összerakom az énekdallamot mankónak néhány szóval, adok neki pár támpontot a szöveghez, és onnantól ő véglegesíti. Ami a lemez szövegeit illeti, vegyesen szólnak mindenféléről, ugyanakkor ironikus módon a legszemélyesebb tétel pont az instrumentális Rupture, amin végigvonul az a szívdobogásszerű lüktetés. Olyan típusú nóta, ahol te magad építheted fel hozzá a sztorit a fejedben. Én például egy eszméletlenül fekvő embert láttam magam előtt egy kórházi ágyon, körös-körül gépek, a testében csövek... Innen jött az ötlet a pulzusszerű lüktetésre is, ami tekinthető direkt hivatkozásként a saját helyzetemre. A dal végén leáll a szív, az enyém viszont szerencsére tovább dobogott... Legalábbis úgy tűnik! (mosolyog) De az album dinamikai ívét tekintve ez jött ki jól, mert utána berobban a Mercy Of The Fallen, és roppant hatásos így a dolog. A szövegek többsége azonban inkább az internet hatásait, az emberi kapcsolatokat, az emberi faj fejlődését érinti.

Jól vagy amúgy? Olvastam, hogy még mindig kezelésekre jársz...

Összességében jól vagyok, és szerencsés is voltam, hiszen tudok gitározni, turnézni, meg minden egyebet, viszont sokkal keményebben oda kell tennem magam. Valóban járok a mai napig fizioterápiára, ha itthon vagyok, hetente egyszer, de turné közben is megvannak a gyakorlatok, amiket el kell végeznem, méghozzá naponta háromszor, fix időpontban: délben, aztán a koncert után, tudod... Ezek leginkább a jobb kezem megfelelő koordinációját, hajlékonyságát elősegítő mozgásformák, hiszen összeszedtem azért némi károsodást. De a lényeg, hogy továbbra is tudok gitározni, turnézni. Keményebben kell dolgoznom ezért, de az nem baj. A kemény munka még soha, senkinek sem ártott meg.

Milyen turnéterveitek vannak az Evolutionnel?

Mint sejtheted, a legkomolyabb kihívást az jelenti, hogy egyszerre mindannyian ráérjünk, hiszen mindenkinek megvannak a maga kötött elfoglaltságai a saját zenekarával. Legkorábban a Judas Priest európai turnéjának végeztével, tehát ősszel jöhet szóba valami a Weaponsszel, akár Európa, akár az Államok, akár Japán... Még nem tudjuk, de vizsgáljuk a lehetőségeket.

Saját klubturnéhoz lenne inkább kedved, vagy betársulni nyitóbandaként mások elé? Azért kérdezem, mert ugyan mindannyian ismert zenészek vagytok a metálszíntéren, manapság eléggé nehéz beindítani egy új csapatot...

Valójában mindkettőnek van értelme, és mindkettőre volt példa a legutóbbi lemeznél is, hiszen néhány koncerten akkor is felléptünk például a Pantera előtt, és persze fesztiváloztunk is. Bármilyen lehetőségre nyitottak vagyunk, mert nagyon szeretünk élőben játszani. Ami az új csapatok beindítását jelenti, pénzügyi szempontból valóban hihetetlenül kemény dió ez az egész. Valójában még a régi, bejáratott neveket is sújtja a gazdasági környezet: sokan ma már eleve pólóárusként hivatkoznak magukra, hiszen tényleg a merchandise-termékek árusítása teszi lehetővé, hogy továbbra is a zenélésből éljenek. De ezzel nincs mit tenni, manapság így működik a zeneipar. Nem egyszerű... Minden egyre drágább: az üzemanyag, az utazási költségek, a kaja... De tudod, ahogy mondani szokás, ha igazán meg akarsz oldani valamit, akkor megoldod. Azelőtt sem volt minden leányálom, csak másképp volt nehéz. Sejtheted, hogy a Weaponsszel kicsit más koncertezni, mint a Priesttel, de akkor is csinálni kell: nulláról indulsz, onnan kell felépíteni a dolgokat. Verejtékes meló, de közben lehet örülni az eredményeknek. A start mezőről előrelépsz egyet, aztán remélhetőleg továbblépsz a kettes mezőre is... Fokozatosan haladsz előre, mint az élet minden területén. Ha készen kapnád a dolgokat, nem is érné meg csinálni, hiszen akkor nem éreznéd, hogy elértél valamit. Attól, hogy valami nehéz, még igenis próbálkozni kell vele. Pontosan így is teszünk majd: beleadunk mindent, aztán majd elválik, mire jutunk.

A Priest él és virul, de azért előbb-utóbb – remélhetőleg minél később – most már nyilvánvalóan le fog állni a zenekar. Te ugyanakkor közel harminc évvel fiatalabb vagy Robnál vagy Iannél. Talán korai még ezt firtatni, de utána mi az elképzelésed, az Elegant Weapons lesz a fő fókusz?

Igen, valami ilyesmi lenne a koncepció. Amint összeállt a zenekar önálló hangzásképe, már így is gondolkodtam a jövőről. Vagyis ha egyszer elérkezik a Priest nyugdíjazása, remélhetőleg ezzel a csapattal megyünk majd tovább, méghozzá ebben a felállásban, Davyvel, Christopherrel és Ronnie-val. Megjártuk a Priestet, a Uriah Heepet, a Rainbow-t, Michael Schenker zenekarát, az Acceptet, szóval talán sikerül átörökítenünk valamit ezeknek a bandáknak a DNS-éből a Weaponsbe a jövőre nézve. De ez azért remélhetőleg még messze van, és ezek a csapatok még mind-mind nagyon sokáig működnek majd. Mindannyian nyomot hagytak maguk után, és remélhetőleg az Elegant Weaponsnek is sikerül majd tartósan letennie a névjegyét.

Tudom, hogy nem a Priest a témánk, de azért muszáj megkérdeznem, hogy haladnak az új lemez munkálatai... Mikor fog megjelenni?

Egyelőre nincs konkrét dátum, semmit sem fixáltunk még le, de a munka nagyban folyik, az alapok már megvannak: dob, basszus, gitár, gitárszólók... Szóval haladunk, még ha egyelőre nem is tudom megmondani, mikor érünk a munka végére. Továbbra is Andy látja el a produceri feladatokat, és egyelőre azt kell mondanom, hogy túl sok dalunk van, ami persze mindig jó! Ettől függetlenül le kell redukálni a számukat úgy tízre. Szerintem kábé az az ideális egy heavy metal lemezre. Jó formában van a zenekar, ez a lényeg.

Mire számíthatunk az idei európai turnétól, ami Budapestet is érinti szeptember 1-jén?

A legutóbbi két turné lemezekhez kötődött: először az Invincible Shield albumot mutattuk be, aztán a The Shield Of Pain turné következett, ahol emellett a Painkiller jubileumát is megünnepeltük. Ezúttal kissé szabadabban válogatunk majd, kevésbé lemezspecifikusan. Idén is akadnak évfordulóink, ott van például a Sad Wings Of Destiny, ami ötvenéves lett... A lényeg, hogy ismét méltó módon megünnepeljük a Judas Priest pályafutását.

A Ripper-érából továbbra sem játszotok semmit. Szerinted lesz még valaha esély erre?

Én benne lennék, persze. Nem igazán látom okát, miért ne lehetne, és sokan kérdezik is ezt tőlünk. Sok-sok nagyszerű dal szerepel azon a két lemezen. Ripper és K.K. amúgy most játszanak is róluk a KK's Priestben, ami tök jó, mert így a közönség is hallhatja azokat a dalokat. Úgyhogy rajtam biztosan nem múlik, én bármikor benne lennék. De ezt a többieknek kell eldönteniük.

Van esetleg olyan dal a Priest-katalógusban, amit nagyon szívesen játszanál élőben, de még nem nyílt rá alkalmad?

A Reckless.

Ó, nekem is az az egyik abszolút kedvencem a zenekartól!

Zseniális, briliáns dal! Próbán már előkerült egyszer, ha jól emlékszem, amikor a Redeemer Of Souls vagy talán a Firepower turnéjára készültünk, de végül aztán nem került be a turnéműsorba. A próbákon viszont játszottuk. Na, azt baromira szeretném egyszer, ha bekerülne a szettbe! Úgyhogy jó is, hogy eszembe juttattad, mert megint feldobom majd a többieknek! (nevet)

A Judas Priest szeptember 1-jén Budapesten, a Papp László Sportarénában koncertezik. Részletek itt.