„Mi a black metal?" – teszi fel a kérdést a nemrég itt tárgyalt feketefém-kislexikon. Holott, és valójában az a kötet is erre a kérdésre keresi a választ, a valóban megválaszolandó kérdés szerintem az, hogy „mi minden lehet a black metal?". Itt van mindjárt ez a svájci banda/projekt, amely az utóbbi évtized egyik legegyedibb megfejtését adta a fenti kérdésre. Egyáltalán: lehet valami annál is feketébb és metálabb, mint az internetes poénból az évek során valódi zenekarrá avanzsált Zeal & Ardor, amely az amerikai/afrikai spirituálék zenéjét keveri különféle crossover formátumokban, amelyben a klasszikus blues, a tőrőlmetszett industrial és sok egyéb mellett a black metal is megfér? A sztori mögött a multiinstrumentalista Manuel Gagneux zseniális/torz elméje áll, aki hivatalosan éppen tíz éve jelentkezett első hivatalos kiadványával ezen a néven, a tízéves évfordulóra pedig megajándékozta magát/minket a debütalbum remasterizált kiadásával.
Ahogy ilyen esetekben lenni szokott, lehet majd a címében „X" kiegészítéssel megkülönböztetett remaster létjogosultságával vitatkozni, ha valaki mindenáron ezt szeretné. A pucér valóság az, hogy az új kiadás természetesen semmilyen szempontból nem teszi zárójelbe a kultikus eredetit, kiigazíttatott az, amit Gagneux kiigazítandónak érzett, a valódi újdonságértéket pedig öt, annak idején lemezre nem került téma exhumálása jelenti. Szóval bátran lehet hallgatni a régi verziókat, vagy helyette/mellette az újakat, kinek étvágya szerint, senkinek a kedve sem lesz elvéve, és természetesen a friss keverés, a némiképp eltérő hangzásbeli arányok sem erőszakolják meg az eredeti témák primitív nagyszerűségét, sőt. Miután legutóbb a Greifen végre lemezen is letehette a névjegyét a teljes zenekari felállás, én azt sem éreztem volna Sátántól valónak, ha a hatfős tagság újból felveszi ezeket a dalokat a maga módján, de nem ez történt. Amit egyébként sajnálok.
Ez itt tehát továbbra is a hősidők megközelítése, amikor a Z&A ténylegesen egyetlen embert jelentett, aki a korai, egyemberes próbálkozások gyermekbetegségeit felvonultató produkcióval próbálta feltenni magát a térképre. Ki hitte volna, hogy ez lesz belőle? Talán maga a kérdés sem merült fel. A címadó vagy a Blood In The River mára saját jogán is elmaradhatatlan az elképesztő hangulatú élő fellépések setlistjéből, de a komplett anyagról elmondható, hogy az akkoriban legfeljebb csak félkomolyan vett vízió ellenére egészen jól öregedett. Az eddig kiadatlan dalok pedig... hát, érdekességek. Nagyjából értjük is, hogy miért maradtak annak idején a fiókban, miközben minden különösebb rákészülés nélkül hallgathatók azért, és hozzá is tesznek a komplett Z&A-képhez. Gagneux már itt is a bolondokat és a zseniket szétválasztani próbáló, vékony kötélen egyensúlyoz, az utóbbi tíz év pedig engem arról győzött meg, hogy a zseniből jóval több akad itt.
A Devil Is Fine X egyelőre a megfelelő digitális platformokon hallgatható, a CD/LP verzióra szeptemberig még várni kell. Várok rá, ahogy a rég esedékes újabb turnékörre is, ahol remélhetőleg teljes egészében elhangzik majd ez a klasszikus anyag, amely az utóbbi idők egyik legerősebb válasza arra, hogy a (black) metalban tényleg bármi megtörténhet.
The riverbed will run red...
Szóljon hozzá!