A Stormkeep naptárában 1996-97 körül megállt az idő, és mégis nagyon tudom ezt értékelni. Számomra egyébként ez a csapat annak a briliáns dobosnak a projektje, aki előbb a Blood Incantationben nyűgözött le, majd egy folkos, 16 Horsepower-beütésű black metal bandában, a Wayfarerben tette le a névjegyét: Isaac Faulkról van szó. Emberünk ebben a csapatban régen csak dobolt, most viszont vokálos, gitáros és billentyűs szerepe is van, ő a banda motorja, és a koncepció kitalálója is. Hogy az érdeklődésem maximális legyen, két másik kollégája is közös a már említett Wayfarerből, de fordított szereposztásban: Shane McCarthy itt basszusgitározik, Jamie Hansen pedig gitározik. Van egy főállású billentyűs is, aki Lord Dahthar álnévre hallgat. Mindenkinek persze hangzatos túlbonyolított álneve is van, elvégre e szerepjáték neve black metal, így ez egy kötelező elem a stílusban.
A tagságból azt is láthatjuk, hogy az amerikai black-metal színtér is ugyanolyan belterjes, mint az észak-európai. Azonban itt nincs gótikus country-jelleg, és nem is az amerikai vadnyugat fokozatos térhódítása a téma. A testvérbanda Wayfarertől eltérően a Stormkeep sokkal hagyományőrzőbb és konvencionálisabb zenében utazik: dallamos, szimfonikus black metalt művel. Valami olyat, amilyet a Dimmutól várnánk, csak nem kapunk évek óta. A csapatnak különben saját legendáriuma van, illetve alakul majd menet közben, mivel még csak két albumon vagyunk túl. Amit az eddigiek alapján tudunk: a címben szereplő Iswylm egy kitalált hely, egy fantáziabirodalom egyik kirakósa (afféle saját Blashyrkh), amely az első lemez Othertime-jához kapcsolódik (Tales Of Othertime).
A frontfestmény Simon Bisley képregényfestő alkotása, akinek olyan nagyon sok közismert műve nincs a metálvilágban, ám a Danzig Thrall – Demonsweatlive EP-je pont ezek közé tartozik. Le sem tagadhatná a közös gyökereit a két kép, baromi markáns az új alkotás is. Az előző lemezhez hasonlóan a produceri munkálatokat Arioch (Michael Zech) irányította, és ha lehet ilyet mondani, a hangzásép még grandiózusabb lett, mint a múltban. Arthur Rizk (Eternal Champion, Sumerlands) mastereléséről már esett szó más projektek, például az új Worm kapcsán is. Az itt hallható tiszta és erőteljes hangzás illik is a kidolgozott zenéhez, ahogy a stílus többi olyan előadójához is, amely ezt a csapatot ihlette. Kiválóan szólal meg a The Nocturnes Of Iswylm, és ez – természetesen – a zene előnyére válik.
Előszeretettel alkalmaznak tiszta éneket is, már-már power metalnak is tudnám nevezni néhol, ami a nyitó The Taste Of Immortal Bloodban történik – és maximálisan meggyőző is, amit nyújtanak. Olyan norvég kolosszusok nevei merülnek fel hallgatás közben, mint az Emperor (The Black Dragons Of Iswylm, de ilyen pillanat az Echoes In The Vasts Of Sequestration záró szintiriffje is). De rokon lélek a már említett Dimmu Borgir is a grandiózusságra való törekvésben, a szintihegyekben utat vágó Bal-Sagoth, vagy a monumentális narrációk formájában a Cradle Of Filth is. Szóval túl sok újat nem hallunk itt, mivel mindent valahonnan kölcsönöztek, de ízlésesen meghangszerelt szerzeményeket annál inkább sikerült írni. Van itt blastolással bő kézzen ellátott aprítás is: a Saccharine Subjugation vagy a Carnal Tapestries Of Nailtorn Flesh lehetne korai Cradle is, a már említett korszakból. De biztosan lesz, aki egy-két pogány Satyricon-dallamot is felfedezni vél itt, ami nem lenne szokatlan, mert szintén Isaac régi kedvence és hatása. De a tempók és a dallamos ének gyakori és értő használata okán még a Dissection is felhozható párhuzamként, ahogy a középkori, ködbe vesző kastélyos hangulat miatt az osztrák Abigor korai munkái is. Az említettek zömét Faulk is elismeri fő hatásaiként interjúban.
Nemcsak szélvésztempókkal dolgoznak egyébként. A kimondottan lassú, epikus Imperious Sanguine Eroticism és részben a kilencperces epikus, Ballad Of A Fallen Star is a folkos-dallamos-progos Borknagart juttatja eszembe. Nem mellesleg a dallamformálás is hasonlít a Vintersorg-fémjelezte énekiskolára. Látható, hogy ezek a nagyjából velem egyidős (30-40 közötti) arcok, dacára annak, hogy nyilván még nagyon kicsi gyerekek voltak a black metal underground térhódítása idején, attól még magukba szívtak mindent, amit a '90-es évek közepének feketefém-színteréről tudni kell és érdemes. Mindennek gyakorlatba ültetése egy rendkívül jól sikerült albumot eredményezett, amelyet a stílus kedvelőinek csak ajánlani tudok, a néhány évvel ezelőtti debütálással egyaránt. Most már alig várom az idénre ígért új Wayfarert is, ugyanezektől az arcoktól!
Szóljon hozzá!