Szomorú hír, hogy Nate Garrett befejezi a Spirit Adriftet, de a zeneiparból azért nem iratkozik ki, ugyanis hallani fogjuk a jövőben is mindenféle kollaborációban. Nate ezen projektje egy tradicionális metálos csapat volt, ugyanis tavaly már feloszlatta. Jobbára doomos heavy metalnak leírható keveréket műveltek, utolsó lemezük pedig idén áprilisban jelent meg. Nate szokásához híven vannak itt régivágású riffek, klasszikus groove-ok, ő maga pedig kellemes orgánumú énekes, aki hallhatóan a nagy elődökön nevelkedett. Nyilván vokálügyileg nem velük játszik egy ligában adottságai miatt, de kellemes, amit csinál. Érdekesség, hogy szinte minden albumuk főszavai alliterálnak (Divided By Darkness, Enlightened In Eternity, Forge Your Future, de több példa is van). Ebbe a sorba illeszkedik az új mű is, amely Infinite Illumination címre hallgat.
A fentiek értelmében hagyományőrző metálra számítottam a gárdától, amit meg is kaptam. Amit Garrett és három társa elővezetnek, bármikor keletkezhetett volna a '80-as, de legkésőbb a '90-es években is, jobbára az amerikai vagy az észak-európai színtéren. Nagyjából azt kell elképzelni, hogy itt van egy amerikai gyökerű underground metálcsapat, amelynek tevékenységét leginkább a Judas Sabbath és a Black Priest kombinációkkal lehetne leírni. A főnök maga is legnagyobb kedvencei és értelemszerűen ihletforrásai közé is sorolja őket, ami vaskosan hallatszik is. A svéd Grand Magus utazik még hasonló mixben, és mindig is nagyon értékeltem, amikor valaki egynél több markáns klasszikus stílusából gyúr össze valami sajátosat és egyénit. Kreatívabb ez a megoldás, mint a worship-bandák tömege, akik egy nagy példakép nyomán alkotnak annak stílusában. Természetesen nem feltétlen nagyon sajátos és egyéni, amit elővezetnek, de mindenképp üdvözlendő, hogy több részből gyúrták össze, és előzetes fémzenei tanulmányok nélkül is élvezetes lehet a végeredmény, mivel a húzós riffeket nagyjából mindenki szereti.
A címadóban egészséges mennyiségű duplázással színesítik az összképet, de a méltóságteljes középtempós riffelés játssza a főszerepet, akárcsak szinte mindenhol – mellesleg briliánsan. A Buried In The Shadows Of The Crossban (milyen jó cím!), de a bluesos című Born In A Bad Wayben is hasonló középtempós húzással operál a jó Nate, és mindegyiket sikerül olyan riffekből felépíteni, hogy a számok szépen elkülönüljenek egymástól, ez meg nagyon fontos. Gyakran írnak 7-8 perces számokat is, ám mindegyik sikerül érdekes riffszettel vagy egy jó pillanatban megeresztett szólóbetéttel megvariálni, így a 46 perc minden alkalommal gyorsan elszalad. Tetszik az örvénylő riffelés is az I Am Sustainedben, a lemez legjobbja viszont a White Death a priestes menetelős középtempóval, de némileg váratlanul idekeveredik egy nagyívű szintis zárás is, afféle monumentális Candlemass/Solitude Aeturnus-ízt kap tőle.
Ha szereted az olyan hagyományőrző csapatokat, mint a honfitárs Khemmis (azzal a különbséggel, hogy itt nincs hörgős színesítő ének) vagy az újkori doom reménység Crypt Sermon, esetleg a már említett doomos/heavy metalos svéd Grand Magus, nyert ügyed lehet Nate Garrettékkel is. A felsoroltak mind hasonló összetevőkből alkotnak, mint a Spirit Adrift, azzal a különbséggel, hogy az arányok némileg másak. De aki a fenti halmaz erényeit szereti, egészen biztosan beruházhat a Spirit Adriftre is. Nekünk meg a jövőben maradnak Nate további projektjei, mivel kötve hiszem, hogy egyedül a gótikus/doomos Neon Nightmare-re koncentrálna a közeljövőben, ahol a Type O-rajongását éli ki. De ha igen, akkor várom azt is érdeklődéssel. Mindenesetre, aki szereti a fentieket, jól fog járni, ha elindítja a lemezt.
Szóljon hozzá!