Protest The Hero: Within

Történt egyszer valamikor júliusban, hogy Olaszországban autóztam, guruló dobozomban pedig épp a legfrissebb Protest The Hero-dalok dübörögtek a maguk igencsak kedves módján. Az ablakot természetesen koppanásig letekertem, ahogy az egyre fokozódó hőségben beérkeztem egy ugyancsak kedves kis falucskába, ahol szinte hasítani lehetett a csendet. Az ősrégi házak előtt sziesztázó, idősebb lakók (akik úgy ültek ott, mintha már ötezer évvel ezelőtt odakötözték volna őket) álmos szeme rögtön felpattant, ahogy első alkalommal szembesültek a kanadai aprító brigád szerzeményeivel és valahol azt is éreztem: nem volt abban semmi különös, hogy olyan zavartan néztek rám és az autóban „zörgő" valamire, mint a tyúk a tojáslevesre...

Tény, hogy a Protest The Hero nem egyszerű falat. Lényegesen könnyebb dolga van azoknak, akik az egyszerűség mellett fogékonyak az őrültségekre – ahogy én is. Miközben Paolo szeme kikerekedik a szörnyülködéstől, az én pupillám színes esernyőként pörög attól a pillanatnyi örömtől, amit Luke Hoskinék okoznak már több mint húsz esztendeje a muzsikájukkal. De a lényeg végül is ennyi: lóra ne adjunk kabátot, vagyis akiknek Eros Ramazzottitól marad tátva a szájuk, ne próbáljuk lenyomni a torkán a Protest The Hero komplex progmetálját, mert attól csak zavar keletkezik a mátrixban.

Hogy még továbbra is a mediterrán témánál maradjunk, és újabb példákkal támasszuk alá a fenti okfejtéseket: a helyszín még mindig az olasz kis falu, ahol szűk utcába szorultam be a kocsival. Csak egy autónak volt hely, s persze ilyenkor szokott az történni, hogy szemből is jönnek. Mit lehet ilyenkor csinálni? Tolatni, amihez ugye senkinek sincs kedve. Így inkább kissé feltornáztam a hangerőt és tökig nyomtam a mélyet. Az olasz építőmesterek több száz éves épületei szerencsére nem temettek maguk alá, de a velem szemben álló autó rögtön tolatni kezdett hátrafelé a szűk folyosón. No, hát az ember nem is gondolná, hogy mennyi mindenre jó a PTH, de mi jöhet még ezek után Természetesen az úton komótosan átkelő birkák (igen, a borítón is van egy), amelyek közül az egyik épp csámcsogott valamit, illetve – ha úgy vesszük – Rody Walker énekdallamaira plébekkelt. Kissé szürreálisnak hatott a szitu, én biztos nem adtam volna magamtól ezeket a megtekert-szétfacsart szavakat a szájába. Olyan volt az egész, mint amikor a Slayer Angel Of Death zúzdáját rákeverték a templomi gospel-énekekre extázisban vonagló tömegek táncára (Slayer Goes To Church).

A gyilkos számcímek többségébe is csak a magamfajta nemnormális lát bele olyan összefüggéseket, mintha azokat ölőszerszámokról mintázták volna: Nagypapa Baltája, Horog, Tüske (még ha utóbbi a punkok tüskés frizurájára is utal). A Grandfather's Axe finomra hangolt, csordavokálos zúzalékát (igen, ők így is tudják) amúgy valóban olyan intenzitással tolják, hogy attól még nagypapa baltája is kicsorbulva hullana a porba. A feszkót aztán tökéletesen oldják a kígyózó-tekergő, követhetetlen gitáralapokon nyugvó The Orchard pozitív töltetével, ami meg szakasztott olyan, mintha egy magasfeszültségű vezetékekbe gabalyodott Coheed And Cambria lenne. Tudom, fura ez így leírva, de Rody hangszíne például elég sok hasonlóságot mutat Claudio Sanchezével. De ez a muzikalitás végül is csak arra jó, hogy a következő Liberty Spike-ban Nathan Bulla vendégdobos megint jól szét tudja verni a cájgot és halálos breakdownokkal sorozzon meg minket. S ahogy az már a proggereknél lenni szokott, itt is az utolsó „szó" nyúlik a leghosszabbra: a hét percbe sűrített The Mariner tipikus PTH-esszencia Walker óriási teljesítményével a mikrofonnál, kidolgozott vokálokkal.

Itt a végszóban is sikerül nekik úgy befeszíteni, hogy közben tudnak annyira lazák is maradni, mint egy alfaszintre betépett Jack Sparrow spanglival a szájában, amihez azért kevesen értenek. Sőt az ilyesmi igazából csak a legprofibbakra jellemző. Ugyan 2026-ban már nem jelent akkora flasht a Within, mint mondjuk tizennyolc éve a Fortress, azonban Tim MacMillar és társai még most is kirobbanó energiákkal nyomják, és még mindig a szórakoztatás magasztos formáját nyújtják alkotásukkal.