Interjú

Vannak zenekarok, akiket az igazán nagy siker valahogy elkerült, hatásuk azonban megkerülhetetlen. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a connecticuti Fates Warning a progresszív metal King’s X-e. Ennek megfelelően nálunk is inkább egy fanatikus réteg kedveli őket, mintsem a tömegek, így hiába jártak nálunk utoljára 2005-ben, az A38 hajót inkább csak kellemesen töltötték meg a zenekar rajongói az idén márciusi újabb fellépésen. A turnén a tagok nem adtak interjúkat, velünk azonban mégis kivételt tettek, így a koncert előtt a rendkívül közvetlen Ray Alderrel ültünk le beszélgetni egy kicsit a backstage egy kevéssé zajos pontján.

Elértünk arra a pontra, hogy nyugodtan kijelenthető: a 42 éves Myles Kennedy mára korunk egyik legfelkapottabb hard rock énekesévé nőtte ki magát. A bostoni születésű muzsikus az utóbbi évtized során három óriási albumot tett le az asztalra az Alter Bridge frontembereként, majd Slash is őt választotta szólócsapatának fix énekesévé. A május 21-én megjelenő Apocalyptic Love album ismeretében bizton állíthatjuk: a Guns N' Roses egykori gitárosa a lehető legjobban döntött, a lemez ugyanis simán az év egyik legerősebb hard rock mesterműve, amihez Kennedy is igen sokkal járult hozzá. Nem véletlen, hogy a bongyorhajú már a projektet is átnevezte Slash feat. Myles Kennedy and The Conspiratorsre... Az utolsó pillanatban, teljesen váratlanul kaptunk lehetőséget arra, hogy elbeszélgessünk egy kicsit Mylesszal, és természetesen azonnal kaptunk is az alkalmon.

Noha még csak az év első felében járunk, az már biztosan kijelenthető, hogy a buffalói Cannibal Corpse új anyaga, a márciusban kiadott Torture lazán ott lesz 2012 legerősebb extrém metal produkciói között. A világ egyik legismertebb death metal bandájának friss albuma talán minden korábbi produkciójuknál változatosabb, intenzitása pedig a megszokott módon páratlan. A Cannibal Corpse rendíthetetlen kitartása ráadásul mára egyértelműen meghozta a kívánt eredményeket, hiszen az album világszerte komoly siker, az Egyesült Államokban például a Billboard-lista 38. helyén nyitott, ami egy death metal lemeztől még manapság is elképesztően jónak számít. A június végén ismét Budapesten koncertező csapatból a tavaly a Slayert is kisegítő Pat O'Brien gitárossal beszélgettünk.

A Leander zenekar pályafutása eredetileg amolyan egyszemélyes formációként indult, ám a dolog idővel olyan szinten nőtte ki magát a neten, ami alighanem még az első dalok multihangszeres elkövetőjét, Köteles Leandert is meglepte. A Leander mindenesetre már egy ideje rendes, négytagú bandaként funkcionál, és március végén jelentette meg a Sonynál első teljes nagylemezét, a Szívidomárt, amely a Paradise Lost, Opeth, Katatonia anyagairól már jól ismert keverőguru, Jens Bogren értő kezei alól gördült ki a stúdióból. Az anyag hamarosan nemzetközi kiadást is kap, Köteles Leander énekes/basszer és Vörös Attila gitáros pedig a Shock!-nak adott interjújukban is egyértelművé tették: nem kívánnak megállni az országhatároknál.

Dan Spitz a thrash színtér legendás alakja. Az idén 49 éves muzsikus eredetileg az Overkill soraiban kezdte szólógitárosi pályafutását, majd 1983 körül csatlakozott a New York-i Anthraxhez, akikkel aztán végigzenélte az egész következő évtizedet: játéka olyan ízig-vérig klasszikus metal alapműveket erősít, mint a Spreading The Disease, az Among The Living vagy a Sound Of White Noise. Dan a '90-es évek derekán került ki az Anthraxből, és ezt követően jónevű órásmester lett belőle. Habár a klasszikus felállás 2005-ös újjáalakulása őt is visszahozta a fedélzetre, végül nem maradt a zenekarban, de most végre visszatért a bizniszbe egy új csapattal, amely a Red Lamb nevet kapta. Érdekesség, hogy az idén kiadott első nagylemez munkálataiból a gitáros egyik legjobb barátja, a Megadeth főnök Dave Mustaine is alaposan kivette a részét. Mindez elegendő apropót szolgáltatott ahhoz, hogy megkeressük pár kérdéssel a magyar felmenőkkel is rendelkező Spitz mestert.

Márciusban végre megjelent Mike Portnoy, Russell Allen és a gitáros Mike Orlando közös zenekara, az Adrenaline Mob első teljes nagylemeze. Habár kiadása előtt mind Rich Ward gitáros, mind Paul DiLeo basszer távozott a banda soraiból, az Omertá albumot a jelek szerint nemcsak a szakma, hanem a közönség is igen jól fogadta, és a Disturbed basszusgitárosával, John Moyerrel megerősített csapat máris turnéra indult – négyesben. Az Adrenaline Mob júniusban Budapesten is fellép – addig is elbeszélgettünk egy kicsit az aranytorkú Russell mesterrel a lemezről, illetve a csapat terveiről és reményeiről.

Lovrek Krisztián neve villámsebességgel várt ismertté a hazai gitárosszakmában, miután versenyek egész során ért el kiváló eredményeket. Krisztián zenekara, az egykori Hearty Laugh hathúros Kárpáti Zalán Zoltánnal közösen grundolt Lovreck tavaly év végén jelentette meg első nagylemezét Lélek-gyilkos címmel, amely a HammerWorld magazin mellékleteként igen széles rétegekhez jutott el. A gitárossal arról beszélgettünk, mire volt elég a debütáló album, hogyan látja jelenleg Magyarországon az egyről a kettőre jutás esélyeit, és természetesen alaposan belementünk a gitározás kérdéskörébe is. Krisztián őszintén és kertelés nélkül meg is mondta mindenről a véleményét.

Jeffrey Dunn, azaz Mantas nagyjából tizenhét éves volt, amikor történelmet írt Venom nevű zenekarának első két lemezével, az 1981-es Welcome To Hell-lel és az 1982-es Black Metallal. A Newcastle-ból elszármazott istentelen trió alapvető szerepet játszott a thrash, black és death metal stílusok kialakulásában, és ugyan fénykoruk viszonylag rövid ideig tartott, hatásuk és jelentőségük máig érezhető. Mantas jelenleg egy Mpire Of Evil nevű csapatban zenél, amit két későbbi venomos kollégájával, Tony „The Demolition Man" Dolan énekes/basszerrel és Anthony „Antton" Lant dobossal alapított. A trió első albuma, a Hell To The Holy hamarosan a boltokba kerül az olasz Scarlet Records gondozásában, és noha Antton januárban kilépett a csapatból, a gitáros terveinek ez sem vethet gátat. Mindez jó apropót jelentett arra, hogy miután ősszel sikerült beszélnünk az ős-Venom másik főarcával, Cronosszal, most a rendkívül barátságos, bőbeszédű Mantasszal is elcsevegjünk egy kicsit. A „kicsit" persze relatív – a gitáros közvetlenségére jellemző, hogy közel egy órán keresztül állt rendelkezésünkre a legkülönbözőbb témákban, az Mpire Of Eviltől a Venomon át egészen a Scooterig...

Az amerikai Rise Records egyik üdvöskéje, a Decoder a tavalyi év során jelentette meg debütjét, egy igen jól sikerült ambient metal alkotást. A két vokalistával felálló csapat dallamos énekese pár hete nem egyértelmű körülmények között elhagyta a bandát – a Decoder nevében kiadott sajtóközlemény drog- és alkoholproblémákat emlegetett –, majd hamarosan a basszusgitáros is a távozás mezejére lépett. Amíg a zenekar további sorsa rendeződik, úgy gondoltuk, megkérjük Bryce Sipes ex-basszert, mesélje el nekünk, hogyan működött az ismert csapatokból (Oceana, VersaEmerge, Of Machine) összeverbuvált felállás, és mi vezetett a csapat felbomlásához. Byrce ugyan nem könnyen állt kötélnek, ám ezt követően a Shock! történetének egyik legőszintébb interjúja született gondolataiból. A zenekari konfliktusok intenzitását jelző szétharapott fül megjelenítéséért pedig előre is elnézést kérünk.

A Dream Theater igazi visszajáró vendég Magyarországon, amit jól jellemez, hogy már a tavaly csatlakozott Mike Manginivel is kétszer fordultak meg hazánkban az elmúlt egy éven belül. Mára egyértelműen elmondható, hogy a csapat sikerszériája Mike Portnoy távozásával sem szakadt meg, és láthatóan a hangulatuk is ugyanolyan jó, mint azelőtt. A zenekar két tagjával, James LaBrie énekessel és Mike-kal a februári sportarénás koncert előtt ültünk le beszélgetni, és miután Portnoyból, illetve Jordan Rudessből annak idején nem sikerült kiszednünk, miről is szól a The Count Of Tuscany, ezúttal még erre is fényt tudtunk deríteni.

Immár negyedik alkalommal járt Budapesten február végén a tavaly tizedik stúdióalbumát kiadó svéd Opeth, ezúttal a kelleténél egy kissé hosszabb szünet után, és egy igen sok vitát kiváltó, a közönséget erősen megosztó nagylemez kapcsán. A Club 202-ben megrendezett koncert ennek ellenére persze hatalmas sikerrel zajlott le, mi pedig a fentiek apropóján le is ültünk beszélgetni aznap délután a rendkívül barátságos, sajátos északi ironikus humorral megáldott frontemberrel, a zenekar főnökével és agyával, Mikael Åkerfeldt-tel.

Ha nemzetközi vizekre evezünk, Magyarország sosem számított metal nagyhatalomnak, de mára szerencsére már kinőtte magát néhány muzsikus, illetve zenekar, akik világviszonylatban is bekerültek a súlyos zenék vérkeringésébe. Nemcsak Zoltan Bathory, Téglás Zoli, az Ektomorf vagy a Sear Bliss emeli azonban magasra a zászlót külföldön, hiszen a szakmabelieknek és a figyelmes zenehallgatóknak ma már napjaink egyik igen sokat foglalkoztatott borítótervezőjét, Havancsák Gyulát, azaz Hjulest sem kell külön bemutatni. A 35. születésnapját épp a héten ünnepelt grafikussal eddigi karrierjéről beszélgettünk.

Február 20-án annyi év után végre Magyarországra is eljutott minden idők egyik legsikeresebb és legjobb dán hard rock zenekara, a D-A-D. A csapat a '80-as évek végén és a '90-es évek elején egész Európában roppant népszerűnek számított, a sajátos humorral átitatott, könnyed rock'n'rollt rejtő 1989-es No Fuel Left For The Pilgrims és az 1991-es Riskin' It All százezerszámra fogytak a boltokból, de a négyesfogat a grunge korszakban is állva maradt. A D-A-D ma már jobbára csak odahaza, Dániában számít sztárnak, de ahogy az a Club 202-ben is kiderült, Magyarországon is sokan emlékeznek még rájuk. A koncert előtt Jesper Binzer énekessel ültünk le beszélgetni.

Hosszú szünet után tért vissza a színre új lemezzel Magyarország első számú dallamos death metal zenekara, a mosonmagyaróvári Casketgarden. A HammerWorld magazinos terjesztésnek köszönhetően a The Estrangement Process album valószínűleg sok olyan zenehallgatóhoz is eljut majd, akik korábban még soha nem találkoztak a skandináv alapokra építkező ötösfogattal. Tóth Balázs gitárost, a zenekar fő dalszerzőjét kérdeztük az utóbbi időszak történéseiről, az aktuális fejleményekről és természetesen a banda jövőjéről is.

A 44 éves Gene Hoglan - beszédes becenevén The Atomic Clock - a metal műfaj egyik legelismertebb dobosa, aki – többek között – olyan zenekarok fényét emelte hihetetlen technikás és intenzív játékával, mint a Dark Angel, a Death, a Strapping Young Lad, a Testament, a Dethklok vagy a Fear Factory. Hoglan dobolása idén két kiemelt fontosságú albumon is hallható lesz, a Testament The Dark Roots Of Earth és a Fear Factory The Industrialist lemezein, de miután egészen váratlanul lehetőségünk nyílt vele beszélgetni egy alaposat, természetesen nemcsak ezekről kérdeztük ki a rendkívül kedélyes, szerény és udvarias zenészt.

Ezekben a napokban kezdte meg a munkálatokat új nagylemezén Nagy-Britannia egyik legpatinásabb hard rock zenekara, az egy néhány éves szünetet leszámítva 1972 óta létező Magnum. A Bob Catley énekes jellegzetes orgánumáról és Tony Clarkin gitáros epikus, sztorimesélős dalairól ismert csapat olyan klasszikus albumokat tett le az asztalra a '80-as években, mint az On A Storyteller's Night, a Vigilante vagy a Wings Of Heaven, amelyek egyetlen komoly melodikus gyűjteményből sem hiányozhatnak, ám ma is minőséget szállítanak. Ennek ékes bizonyítéka a tavaly év végén kiadott speciális Evolution kollekció, amely az újjáalakulásuk óta eltelt évtizedet összegzi. Utóbbi anyag kapcsán beszélgettünk a brutális angol akcentussal felvértezett és ezt még folyamatos cigarettázással is súlyosbító, ám roppant kedélyes Tony Clarkinnal.

Tavasszal ismét Budapesten köszönthetjük a progresszív metal színtér egyik legrangosabb képviselőjét, a connecticuti Fates Warningot. A '80-as évek eleje óta aktív csapat sosem vált sztárbandává, ám a követők és nem utolsósorban a rajongók istenként tisztelik őket, amiben igen komoly része van annak, hogy a Jim Matheos gitáros vezette zenekar soha nem adott ki gyenge vagy akár csak közepes albumot a kezei közül. A jeles esemény előtt alkalmunk nyílt feltárcsázni Jimet, így nemcsak azt kérdeztük meg tőle, miben reménykedhetünk a bulin, hanem azt is, miért kell olyan sokat várni a következő albumra.

Gyakran elhangzik, hogy a 2000-es években nem születtek új metal nagyágyúk, a virginiai Richmondból származó Lamb Of God azonban ennek élő cáfolatát adja: a modern groove/thrash ötvözetben utazó ötösfogat először az Egyesült Államokat gyűrte maga alá, ma pedig már Európában is a komoly nevek közé számítanak, és ahogy arról a 2010-es Metalfesten meggyőződhettünk, Magyarországon is tekintélyes táborral rendelkeznek. A csapat hetedik nagylemeze, a Resolution január 23-án került a boltokba, erről beszélgettünk John Campbell basszusgitárossal.

Szőke Gábor, alias Szösző avagy Blondie, tapasztalt rock'n'roll veteránként mintegy másfél évtizede számít a műfaj egyik hazai támaszának: az igazi underground hős a The Joystix főnökeként több nagyszerű lemezt mondhat magáénak. Első shockos interjúnkban elsősorban arra voltunk kíváncsiak, mi az oka a bandán belüli változásoknak, de mindemellett megtudhattuk azt is, milyen más médiás műfajban éli ki magát Szösző mostanában, illetve melyik szexuális pozíció inspirálta a napokban megjelent Wasted EP egyik húzódalát.

Az októberben 61. születésnapját megünnepelt „Fast" Eddie Clarke valószínűleg élete végéig csak a Motörhead legklasszikusabb felállásának gitárosaként él majd a köztudatban, de hiba lenne elfeledkezni arról, hogy Eddie a '80-as években egy Fastway nevű hard rock banda oszlopaként is komoly sikereket ért el (még ha szupersztárok soha nem is lettek). Több mint két évtizednyi szünet után tavaly év végén a gitáros és a Fastway egy Eat Dog Eat című új nagylemezzel tért vissza a színre, és ugyan tisztában vannak vele, hogy a fénykor diadala nem hozható vissza, a rendkívül kedélyes Eddie hangján a telefonvonalon keresztül is hallatszott: komolyan hisz a zenekar erejében. És ha már beszélhettünk vele, természetesen más dolgokról is megkérdeztük...

A '90-es évek végén úgy tűnt, az Iced Earth-öt senki sem tudja megakadályozni abban, hogy a világ egyik vezető heavy metal bandájává váljon, ám a Jon Schaffer gitáros vezette csapat lendülete az énekescserékkel és a szövevényesebb, kevésbé direkt lemezekkel végül megtört. 2011-ben azonban az Iced Earth egy új frontemberrel, a kanadai Stu Blockkal, illetve a vele elkészített Dystopia lemezzel ismét kőkeményen odacsapott az asztalra, és november végén Budapesten is bizonyították, hogy újjászülettek. Jon Schafferrel a koncert előtt ültünk le beszélgetni.

2011-ben kétszer is megfordult Magyarországon minden idők egyik legjobb US power metal zenekara, a San Francisco-i Vicious Rumors, akiknek nevéhez olyan alapművek fűződnek, mint az 1988-as Digital Dictator, az 1990-es Vicious Rumors vagy az 1991-es Welcome To The Ball. A nyári Metalfesten adott koncert után a banda novemberben nagy rajongóik, a Hammerfall vendégeként mutatta be friss albumát a Club 202-ben, szerkesztőségünk legnagyobb Vicious Rumors fanatikusának pedig nemcsak az alapító Geoff Thorpe gitárossal nyílt alkalma egy kiadós beszélgetésre a buli előtt, hanem utána bónuszként egy egész napot töltött együtt a zenekar tagjaival Budapesten.

Ha az undergoundnak léteznek hősei, Kátai Tamás egészen biztosan azok egyike. A black,  avantgarde, és helyenként folk metalt ötvöző Thy Catafalque olyan formáció, amelyet nehezen lehet kategorizálni, és amely nemcsak a hazai vájtfülűek fi gyelmét keltette fel, hanem a külföldi sajtóban és fórumokon is rendre pozitív visszhangra talál. Kátai Tamás, a Thy Catafalque életre hívója mesélt nekünk Rengeteg című új albumáról, amelyet a Season Of Mist kiadó jelentetett meg.

Hiába adtak el eddig összesen több mint 35 millió lemezt, a Kornnál nyoma sincs rocksztáros biztonsági játéknak. A bakersfieldi nu metal pionírok sosem ijedtek meg a saját árnyékuktól, frissen megjelent új albumuk, a dubstep előadókkal közösen elkészített The Path Of Totality azonban várhatóan még így is minden korábbinál jobban megosztja majd a rajongótábort. A zeneileg félreismerhetetlenül kornos, ám a hangszerelés tekintetében számos újdonsággal szolgáló album ismét nem várt húzás a csapattól a legutolsó lemez múltidézése után. Az album kapcsán a zenekar dobosával, Ray Luzierrel beszélgettünk a dubstepről és sok más egyébről.

Tíz év nagy idő egy zenekar életében: ilyenkor torpan meg egy kicsit mindenki, hogy az előretekintés mellett egy picit a múltat is elrendezze. Interjúnk idején még a november 25-én megjelent Az évtized lemezét készítette a pár hónapja szinte teljesen kicserélődött zenekar, de ez nem jelentett akadályt Kowának, aki teljes erőbedobással húzza tovább a csapat szekerét. A stúdióban, lemezkészítés közben leptük meg a rendkívül barátságos és a szavakkal nem fukarkodó Kowát, hogy meséljen a lemezről, a tervekről és a tavalyi zenekari átrendeződésről.

The Party Ain't Over 'Til We Say So címmel a napokban jelentette meg új válogatáslemezét Svédország – és egész Európa – egyik legjobb rock'n'roll bandája, a göteborgi Hardcore Superstar. Az igen alapos, összesen húsz dalt rejtő gyűjtemény a zenekar teljes eddigi karrierjét felöleli, így a kiadvány kapcsán mi is áttekintettük Martin Sandvik basszusgitárossal a csapat immáron másfél évtizednyi hosszúságúra rúgó pályáját, és még arról is kifaggattuk, mi a véleménye a zenés tehetségkutatókról.