Jason a Metallicáról: „Elég bátor voltam meghozni egy döntést, ami mindannyiunkat megmentett”
Jason Newsted a mai napig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy kilépett a Metallicából. A basszusgitáros hosszas kihagyás után, nyáron ismét turnézni fog Észak-Amerikában.
Programajánló
Március 11-én jön az Antimatter
Bánatrockzenei találkozóra készülhetünk március 11-én: ekkor lép fel a Gozsdu Manó Klubban a brit rockzenekar, az Antimatter, amely 10 éve megjelent, Leaving Eden című lemezét állítja majd a program középpontjába. A koncert hazai vendégzenekara az arkhē lesz.
Először Magyarországon az Eskimo Callboy
Hosszas várakozás után végre Budapesten is bemutatkozik a Ruhr-vidék electrocore sikerzenekara, az Eskimo Callboy! A júniusi fesztiválturnéját egy exkluzív és fülledt klubkoncert kedvéért megszakító zenekar már az új dalait is megmutatja a hazai közönségnek – a fülledt teltház pedig épp annyira borítékolható, mint a hatásos breakdownok és a közönséggel való singalong egész este.
New Model Army és VHK: közös koncert a Barba Negrában
Még van pár olcsóbb jegy Alex Skolnick budapesti koncertjére
Első alkalommal lép fel hazánkban az Alex Skolnick Trio. A Testament gitárosának triója az anyazenekarral ellentétben nem thrashben, hanem jazzben utazik.
Ørdøg: lemezbemutató a Dürerben pénteken
Március 3-án tartja a kiválóan sikerült Sötétanyag album bemutató koncertjét az Ørdøg. A Dürer Room 041-ben tartott koncert másik főszereplője a Burnout lesz.
Sabaton, Accept és Twilight Force a Hungexpón
Március elején Budapestre is elér a Sabaton eddigi legnagyobb szabású turnéja, ahol az Accept és a Twilight Force is fellép. A Barba Negrában betelt bulit pár héttel ezelőtt áttették a Hungexpo B Pavilonjába.
Minifesztivállá bővült a Flotsam And Jetsam és a Dew-Scented koncertje
Jason Newsted eredeti bandája, a veterán arizonai metalos Flotsam And Jetsam áprilisban Budapesten játszik a Leif Jensen vezette német thrash/death-horda, a Dew-Scented és a szintén thrash / death vonalon mozgó holland, csajfrontos Izegrim társaságában. Az eredetileg tervezett program kibővült, öt hazai csapat csatlakozott az eseményhez.
Hamarosan nálunk koncertezik a Helmet
Miyavi: tűzmadárról szóló albummal tér vissza a japán gitáros
Firewind és Brainstorm az A38 Hajón
Immortals címmel jelent meg januárban a Firewind új albuma. A zenekar február 26-án Budapesten is fellép, méghozzá a Brainstorm társaságában.
Jövő héten újra Budapesten koncertezik Jeff Scott Soto
Tavaly jelent meg a Jeff Scott Soto vezette, ám az énekes legtöbb munkájánál lényegesen karcosabb muzsikában utazó SOTO zenekar második lemeze, a Divak. Az énekes és csapata február 24-én ismét Magyarországon játszik.
Pretty Maids: márciusban lemezbemutató koncert az A38-on
Alig van már jegy az F.O. System és a Sexepil szombati koncertjére
Február 18-án ismét klubkoncertet ad Budapesten az F.O. System. A zenekar az akusztikus lemezét bemutató Sexepillel közösen lép színpadra a Barba Negrában, és ha ott akarsz lenni, ne halogasd a dolgot, mert alig van már jegy.
Carl Palmer: visszatérés ELP-műsorral az A38-ra
Freedom Call: happy metal lemezbemutató a Dürer Kertben
Prime-kategóriás deathmetal-esemény a Dürer Kertben
Jason Mraz a Kongresszusi Központban zenél március 14-én
Jason Mraz az elmúlt években szép csendben egy fiatalos, sokszínű és élénk rajongótábort gyűjtött össze a világ minden részéről. Azóta, hogy választott városában, San Diegóban kávéházakban megkezdte pályafutását, Mraz a dalain keresztül hordozott pozitív üzenetével, érzelmes, folk-pop hangzásával, vibráló élő fellépéseivel és emberbaráti erőfeszítéseivel világszerte mindenhol magával ragadja a közönséget.
Először lép fel Budapesten a Bongzilla
Először Magyarországon az egyik legsúlyosabb stoner doom zenekar, az egykori és jelenlegi Weedeater, Buzzov*en és Sourvein tagokból álló Bongzilla! A névadó kaijuhoz hasonló súlyú mocsári riffeket és pszichedelikus elszállásokat kombináló kvartett hazai debütálása az év egyik legvaskosabb tripje lesz majd. A Sleep-féle fűszagú gyalulások mesterei ráadásul két évvel ezelőtti újjáalakulásuk óta is csak ritkán turnéznak, így bátran kijelenthetjük, hogy nemcsak hiánypótló, de exkluzív estére kerül majd sor május legzöldebb napján.
„Imádom a kisebb termek hangulatát”
Tavasszal európai turnéra indul Natalie Imbruglia. A háromszoros Grammy-jelölt művész ezúttal kisebb helyeken lép majd fel, hogy bensőséges hangulatú akusztikus előadásával még többet nyújthasson rajongóinak, és eljut Budapestre is.
Indusztriális sokkterápia Budapesten a Skinny Puppyval
Pár év kihagyás után ismét Magyarországon koncertezik a kanadai Skinny Puppy. A zenekar abból a szcénából érkezik, amely a nyolcvanas-kilencvenes években megalapozta az elektro-indusztriált, már ha lehet így nevezni ezt a dübörgő elektronikus alapokra, zajokra, samplerekre, szintetizátorokra, torzított énekre feszülő, gitárokat sem kikerülő műfajt.
A márciusi Anthrax-koncerten mutatják be Scott Ian könyvének magyar kiadását
E hónap végén jelenik meg magyarul Scott Ian önéletrajzi könyve. A kötet hivatalos bemutatója az Anthrax március 12-ei budapesti koncertjén lesz.
Jövő héten Budapesten Eric Martin
Február 12-én ismét Budapesten lép fel Eric Martin. A Mr. Big énekese akusztikus műsorral érkezik hozzánk.
Budapesten Victor Smolski és az Almanac
Február 7-én önálló koncerttel tér vissza Budapestre az Almanac. A zenekar főnöke Victor Smolski, a Rage egykori fehérorosz gitármestere.
Novemberben Budapesten koncertezik James Newton Howard
Magyarországra is ellátogat első élő koncertturnéjával november 5-én Hollywood egyik legnagyobb filmzeneszerzője, James Newton Howard. A koncert a Papp László Budapest Sportarénában lesz.
Január 30-án Destruction és Nervosa Budapesten
Január 30-án ismét Budapesten játszik a Destruction. A német thrashszíntér egyik alapzenekarának koncertje a Dürer Kertben lesz, előttük a brazil Nervosa és a szintén germán Rezet játszik.
Tüzes, bluesos rock Ben Granfelttel Budapesten
Rocking The Boat! – szól az új album egyik dala, és annyi bizonyos, hogy a finnek egyik legjobbja, a rutinos rockgitáros, Ben Granfelt mindent meg is fog tenni, hogy tűzbe hozza a műfaj és a hangszer hazai rajongóit februári lemezbemutató koncertjén.
Tarjával köszönt be a február
Augusztusban jelent meg The Shadow Self címmel Tarja Turunen új rocklemeze. Az énekesnő februárban ismét Magyarországon koncertezik.
40. oldal / 59