Teszt 3 - Vajon működik-e az időzítő és az ABC?
In a new interview with Donny Fandango of the St. Louis radio station 105.7 The Point, SHINEDOWN singer Brent Smith and guitarist Zach Myers addressed the fact that the band's upcoming album, "Ei8ht", contains…
Koncert
Exhorder, Extermination Dismemberment, Magma Rise - Budapest, 2025. augusztus 12.
A koraihoz képest teljesen más felállásban, több évtizeddel az első éra után, de csak megértük: végre eljutott Magyarországra az Exhorder. A New Orleans-i proto-groove/thrasherek nyilvánvalóan nem a Puskás Stadionban léptek fel, és ha a szívünkre tesszük a kezünket, igazából lehettek volna ennél többen is a koncertjükön – bár őszintén szólva nem számítottam nagyobb érdeklődésre, hiszen ez itt tényleg abszolút underground rétegzene. Ám akárhogyan is, de mindenképpen újabb komoly nevet pipálhattunk ki a Magyarországon még sosem járt kultbandák képzeletbeli sorából, és aki lejött ezen a fülledt kedd estén a Barba Negrába, garantáltan nem távozott elégedetlenül.
Rockstadt Extreme Fest - Barcarozsnyó, 2025. július 30 - augusztus 3. (2. rész)
A Rockstadt amolyan kelet-európai Brutal Asssaulttá nőtte ki magát az évek során, a méretes rendezvény Románia legnagyobb metálfesztiválja, és már Ausztráliától Ázsián át Észak- és Latin-Amerikáig is vonz be embereket, Európa nagyjából összes országát is ideértve. Brassó közelében, Dél-Erdélyben minden adott az autentikus metálélményhez is, kezdve a fenyveserdőkkel, folytatva a Drakula-kastéllyal, de még dínópark is van 10-20 kilométeres körzetben. A fenyvesek árnyékában hőség sincs, minden banda megemlíti, mennyire misztikus a környezet, és nem mellesleg a zajt is jól felfogja a természetes pajzs. Beszámolónk második része.
Steve Von Till, Greet - Budapest, 2025. július 18.
Nietzsche filozófiáját nemcsak félreértelmezni, de félrefordítani is rendszeresen szokták – ő ugyanis nem azt mondta, hogy aki szörnyetegekkel viaskodik, az maga is szörnyeteggé válik, hanem hogy ügyeljen arra, hogy ő maga ne váljon szörnyeteggé. A Neurosis két frontembere esetében sajnos csak a régi sanzon idézhető fel: „az egyiknek sikerül, a másiknak nem"... pedig mindkettőjüknek megvolt erre a receptje azzal, hogy az alapzenekar szebbik arcát – még ha ez a szépség is szomorú és súlyos – szólólemezeiken is kiteljesítsék. Steve Von Tillnek ehhez először elég volt egy akusztikus gitár és néhány vonós a hangja mellé, aztán az észak-amerikai lakossági zenék hangulatvilága ejtette rabul, majd a saját gyökerei és a lemezkiadója által felépített mikrokozmosz felé fordult inkább, egyre több samplert használva, majd a gitárt szinte teljesen háttérbe is szorítva. Az idei Alone In A World Of Wounds – amely már a hatodik album tőle a saját neve alatt – viszont inkább visszatér megint a fenyőerdők és a préri kistelepüléseire, de azért elődje zenei világához is hű marad.
Yngwie Malmsteen, Andry - Budapest, 2025. augusztus 5.
Hagyjuk most az ezerszer elpuffogtatott közhelyeket arról, hogy az egykor a heavy metal gitározást valóban alapjaiban megújító Yngwie Malmsteen mára mennyire elvesztette a fonalat, illetve milyen különféle módokon tesz meg mindent annak érdekében, hogy saját jelentőségét egyre inkább visszaszorítsa. Még akkor is, ha azért van ezekben valami. A magam részéről egészen a Perpetual Flame-ig kedvelem a lemezeit, függetlenül attól, hogy ki énekel azokon. Kicsit mindegyik más, de mindegyik jó. Az egyik ezért, a másik meg azért. Onnantól kezdve viszont, hogy maga a mester állt a mikrofon mögé, érdeklődést vesztettem, és inkább csak távolról figyeltem a munkásságát. 2016-ban, legutóbbi magyarországi koncertjén viszont abszolút meggyőzött, szóval nem is volt kérdés, hogy most is jövök. Végül is tudtam, mire számíthatok. Csak nem sejtettem.
Rockstadt Extreme Fest - Barcarozsnyó, 2025. július 30 - augusztus 3. (1. rész)
A Rockstadt amolyan kelet-európai Brutal Assaulttá nőtte ki magát az évek során, a méretes rendezvény Románia legnagyobb metálfesztiválja, és már Ausztráliától Ázsián át Észak- és Latin-Amerikáig is vonz be embereket, Európa nagyjából összes országát is ideértve. Brassó közelében, Dél-Erdélyben minden adott az autentikus metálélményhez is, kezdve a fenyveserdőkkel, folytatva a Drakula-kastéllyal, de még dínópark is van 10-20 kilométeres körzetben. A fenyvesek árnyékában hőség sincs, minden banda megemlíti, mennyire misztikus a környezet, és nem mellesleg a zajt is jól felfogja a természetes pajzs.
Fekete Zaj Fesztivál - Sástó, 2025. augusztus 3.
Miután tavaly kihagytam, hatványozottan jól esett a „menetrend szerinti" visszatérés a Zajra – idén a nyár végéről az évszak közepére átpozicionálva, de a régi lelkesedéssel, szervezői és résztvevői részről egyaránt. Nem véletlen, hogy akárhány beszámolót olvasol, mindenekelőtt a fesztivál teljességgel egyedi atmoszféráját emeli ki az összes, a páratlan arculatot és hangulatot, ráadásul mindezt évről évre hozza a rendezvény. Az összképnek természetesen részét képezi a Mátra, Sástó és a kemping, tehát a földrajzi adottságok, az afféle rejtett zugként megbújó helyszín, de van itt még valami más is, valami fekete varázslat, plusz rengeteg háttérmunka, hogy a teljes csomag ilyen perfekt módon, összhangban tudjon szólni. Bár sajnos idén is csak egyetlen nap erejéig ugorhattam bele a négynapos programfolyamba, saját élményeim és a többi fesztiválozó visszajelzései is azt igazolják, hogy a Zaj most is az év egyik ragyogóan sötét fénypontja volt.
Mastodon, Kerry King - Székesfehérvár, 2025. július 31.
„Kerry King, Mastodon, Apocalyptica és Epica – Megvan a FEZEN első négy fellépője!″ – így szóltak a hírek, sok-sok hónappal ezelőtt, én meg úgy voltam vele, hogy kezdésnek ez bizony nem rossz. Csakhogy később hozzájuk mindössze az egy szem Alestorm társult, őket viszont kis túlzással félévente meg lehet nézni itthon – ahogy az Apocalypticát és az Epicát is –, így végül számomra az idei FEZEN a csütörtöki napra, azaz Kerry és a Mastodon párosára korlátozódott.
ARTMania Fesztivál - Nagyszeben, 2025. július 25-26.
Egy ideje már szemeztem Koroknai kolléga kedvenc fesztiváljával, mióta kiderült, hogy a korábban domináns „nagyon-művész-nagyon-sznob" vonallal szemben, illetve mellett A Világ Legjobb Zenekara is felsorakozik az első napra, minden eddiginél nagyobb lökést adva a mainstream metál beszivárgásának, második nap pedig egyenesen az Extreme headline-ol. Nekik aztán tényleg semmi közük a progresszív-értelmiségi irányzatokhoz, és viccelődtünk is útközben, hogy biztos új a polgármester, de ne legyünk cinikusak, volt itt már headliner a Mercyful Fate is, szóval szó nincs arról, hogy az ARTmania valamiféle elvarázsolt lilabölcsész rendezvény lett volna valaha is.
Obituary, Spectral Despair - Budapest, 2025. július 30.
Nehéz lenne számba venni, hány alkalommal fordult már meg Magyarországon az Obituary, hiszen John Tardyék a '90-es évek eleje óta visszatérő vendégek nálunk. A közönség azonban kiszámíthatóan bejön az efféle régi, klasszikus csapatokra, hiszen tudja, hogy mindig minőséget kap a pénzéért. Most sem történt ez másképp: a floridai death metal színtér egyik alapzenekara mindenféle sallangoktól mentesen hozta önmagát, és egy roppant békebeli, baráti hangulatú, ám egyszersmind gyilkos intenzitású bulin állított emléket egyik legklasszikusabb lemezének.
The Sisters Of Mercy, Vizelj - Belgrád, 2025. július 24.
Furcsa szerzet a Sisters Of Mercy. Legjelentősebb albumaik minimum harmincöt (de inkább harmincnyolc és negyven) éve készültek, a '90-es évek eleje óta nem is csináltak semmi kézzelfoghatót (szép gyűjteményes kiadványokon és válogatásokon kívül). Népszerűségük viszont még mindig töretlen, és egy ilyen szétszórt életművet is komál a rajongótábor. Különösebb apropója nem volt a koncertnek, mivel lemez ugye nincs, de épp erre jártak. Egy ekkora régi kedvencet meg bármilyen körülmények között illik megnézni, főleg, ha közel játszanak, így pár órás autózás után Belgrádban, a dokkok között találtam magam, ahol a Hangarnak nevezett helyen szerverznek mindenféle koncerteket. A melegre való tekintettel szabadtéren állt a színpad, így a többi fedett termet most nem láttuk. Érdekes hangulatot kelt a dokkok és a vízi szállítás látványa, hatalmas daruk meredeznek az ég felé, itt-ott emberek, de iparvárosi hangulatot is áraszt a nagy fémépítmények látványa.
Machine Head, Fear Factory - Budapest, 2025. július 24.
Ha a '90-es évek közepének legmeghatározóbb metállemezei kerülnek szóba, mindenkinek azonnal beugrik mind a Burn My Eyes, mind pedig a Demanufacture. Robb Flynnék kapásból az első koronggal nagyot robbantottak, Dino Cazares és Burton C. Bell pedig rá egy évre, második nagylemezükkel lettek hozsannázott kedvencek a színtéren. Most a két zenekar együtt vette be Budapestet, ez az összeállítás pedig annak ellenére kihagyhatatlan volt, hogy a mára szent tehén státuszba emelkedett lemezekről már egyik csapatban sincs ott senki a két nagyfőnökön kívül.
Scorpions, Judas Priest, Alice Cooper - Hannover, 2025. július 5.
Két hete a szemek és a fülek egyértelműen Birminghamre összpontosultak – Ozzy és a Black Sabbath utolsó nekifutásával (na jó, az énekes esetében ez azért egy kicsit gonosz képzavar), illetve a stílus megannyi sikeres szereplőjének erre az alkalomra összeverbuválásával teljesen megalapozottan. Sokan kérdezhették viszont, hogy a város második legsikeresebb csapata ebből a műfajból miért nem tisztelgett hazai pályán a földijeik előtt – nos, a válasz ismert: ők már novemberben elígérkeztek, hogy a Scorpions hat évtizedes munkásságát szintén „otthon" megünneplő koncerten legyenek kiemelt vendégek. A komolyan beharangozott esemény pedig a Schenker-művek számos rajongójának kihagyhatatlan lehetőségként jelent meg – de úgy tűnik, nem mindig igaz, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon.
The Cult, Ramkot - Amszterdam, 2025. június 24.
Ősidők óta el akartam csípni a Cultot valahol valamikor, ám sosem sikerült, jobbára saját szervezési okokból. Így a négynapnyi Graspop után úgy döntöttem, hogy hazaút előtt kellene valamit csinálni Amszterdamban vagy Brüsszelben. Mivel a turné kedden járt Hollandiában, szerdán Belgiumban, a kérdés el is dőlt. Az AFAS Aréna főterme kábé hatezer fős kapacitású aréna a város egyik jó helyén, közel az Ajax stadionjához is. Színházjellegű ülőhelyekkel, és egy nagy négyzetes álló placcal is operál, így a kompakt helyre össze tud gyűlni elég sok érdeklődő. Rendesen meg is telt a helyszín, nagy megelégedésemre.
Guns N’ Roses, Public Enemy - Budapest, 2025. július 15.
Csak néztünk egymásra, amikor a GN'R idei turnéjának mottója („Because what you want & what you get are two completely different things", vagyis: Mert amit akarsz és amit kapsz, az két teljesen különböző dolog) kiderült. Ez vajon mi lesz? Nem vagyunk mi már rég túl azon, hogy elvárásokat fogalmazzunk meg Slashékkel szemben? Előre felkészítenek a csalódásra? Vagy pont arra utalnak, hogy még annál is jobb lesz, mint amire számítunk? Esetleg teljesen rossz helyen keresgélünk, és az egésszel csak Izzynek üzennek? Végül egy újonnan leigazolt dobos társaságában, némi csavarral a zenekar nagyjából ugyanazt hozta, mint legutóbb, mi pedig ugyanúgy, vidáman jóllaktunk Guns-dalokkal egy időre.
Lynyrd Skynyrd, Simon McBride - Sankt Pölten, 2025. július 8.
Az ember ahogy öregszik, egyre inkább megtapasztalja, hogy nincsenek véletlenek, az események láncolata azonban még így is képes meglepetéseket okozni. Történt ugyanis, hogy év elején újabb interjút készítettem Steve Vaijal, a sajtósa pedig mintegy mellékesen megjegyezte: a Lynyrd Skynyrd ügyeit is intézi, érdekelne-e egy hasonlóan nagyobb lélegzetvételű beszélgetés a zenekarral, ha már hosszú idő után úgyis Európába jönnek? Gondolhatjátok, mennyire csigázott fel a lehetőség, amikor pedig világossá vált, hogy Rickey Medlocke lesz az alany, már nyúltam is a képzeletbeli bakancslistám után, hogy kipipáljam rajta a nevét... A háromnegyed órás eszmecsere minden várakozásomat felülmúlta, lett is belőle egy hétoldalas cikk a Music Media magazin aktuális nyomtatott számában, a csapat pedig hálája jeléül meghívott az osztrák bulira másodmagammal. Nem mindennapi gesztus és megtiszteltetés volt, amit nem lehetett visszautasítani!
Rockmaraton Fesztivál - Dunaújváros, 2025. július 2-6.
Sosem nyomtam még végig a Rockmarcsit, de idén így alakult, hogy végig ráértem, minden nap volt, ami érdekelt, emiatt jobb befektetésnek tűnt a bérlet, és amúgy sem volt kedvem oda-vissza Budapestről és -re utazgatni minden nap. És bár elég last minute döntés volt a részévetel, végül lett szállásom is a városban, tehát a menthetetlenül megöregedett sátorozás-ellenes énem sem emelhetett kifogásokat.
Billy Idol - Budapest, 2025. július 8.
Billy Idol örök: bár az énekes idén már a hetvenet tölti, klasszikus torz vigyora mit sem kopik, lendülete úgyszintén megmaradt. Emellett a közönség is ugyanúgy mindig, minden körülmények között kíváncsi rá, mint azt a hasonló patinás előadók esetében megszokhattuk: ha nem is koppra, de ezúttal is kellemesen megtelt a Budapest Park, hiszen ki tudja, meddig turnézik még a főszereplő, a régi slágereket meg mindenki hallani akarja. Billy ugyanakkor ezzel együtt sem csak a nosztalgiára építette a programot.
Black Sabbath: Back To The Beginning - Birmingham, 2025. július 5.
Február elején robbant a hír, hogy valóban megvalósul, amiről korábban csak interjúkban pletykált Sharon Osbourne: július 5-én Birminghamben, a Villa Parkban Ozzy még egyszer utoljára színpadra áll, hogy elbúcsúzzon a közönségétől, szólóban és a Black Sabbathtal egyaránt. Kikerült egy teljesen valószerűtlen line-up is, de őszintén szólva a körítés engem kevésbé hozott lázba az átlagnál, mint egy Ozzy & Black Sabbath-koncert lehetősége a születésnapom másnapján.
Graspop Metal Meeting - Dessel, 2025. június 19-22. (4. rész)
Az utolsó napra maradt egy sor legenda, de az egész fesztivál legfájdalmasabb döntése is, mivel azt kellett kimatekozni, hogy mivel Judas Priest és King Diamond feles átfedésben játszik, kit nézzek meg, és mikor osszam meg a figyelmemet. Végül lett belőle egy kecske és káposzta jellegű megoldás, amit nem szívesen ismételnék meg a jövőben. Nagyon tartalmas volt a műsor, és a sokakat zavaró, tűző meleg azért tűrhető volt otthoni mércével. A belga-holland nyár 30 fokon már kánikula, de azért még bőven kibírható volt.
Graspop Metal Meeting - Dessel, 2025. június 19-22. (3. rész)
A GMM harmadik napjához fűzött a legújabb keletű érdeklődés vagy csak simán a kíváncsiság érzése, mivel igazi régi kedvencből itt sorjázott a legkevesebb, mégis különleges nap kerekedett belőle. A már szokásos késő délutáni érkezés azt jelentette, hogy kisebb underground cuccokról maradok le, amelyek alapesetben érdekeltek volna (Dødheimsgard, Whitechapel ma, Deafheaven más napokon). Így vagy úgy, de a délutáni 4 és 5 óra közötti kezdés jó döntésnek tűnik, a végére úgyis elfárad az ember, de később érkezni meg bűn, mivel nagy underground kedvencek maradhatnak ki.
Graspop Metal Meeting - Dessel, 2025. június 19-22. (2. rész)
A Graspop (továbbiakban sokszor csak GMM) idei kiadása sokkal jobban sikerült, mint a tavalyi, mivel az özönvizet felváltotta a belga/holland mércével kánikulának mondott sima nyár, nem kellett tocsogó vízben és sártengerben mászkálni, és az iszapszag sem kísértett (a tavalyi élményeket senkinek nem kívánom). A közlekedés gördülékenységének is jót tett ez, így idén a második napon már rutinos shuttle bus utasként büszkén feszítettem a fesztivál helyszínén késő délután. Aki éjjel fekszik, délelőtt kel, tartja a dakota mondás, és enni is kell, mivel a fesztiválon elég belga (értsd: nagyon nyugati) árak vannak, és nem lehet csak a benti étkezésekből jóllakni – így viszont reggeli 12 és 1 között nincs az az isten, hogy ki lehessen érni. Ami azt illeti, berúgni sem lehet ilyen belga árak mellett, de szerencsére ez nem is volt tervben. Mindenkinek ajánlom közben a Belgian Beer Bart, ha majd egyszer arra jár, „a minőséget meg kell fizetni″ elven.
Graspop Metal Meeting - Dessel, 2025. június 19-22. (1. rész)
A Graspop úgy Európa egyik legnagyobb fesztiválja, hogy egy mezei rockert megkérdezve biztosan nem emlegetné a legnépszerűbbek között. A Benelux vidék legnagyobb metáleseménye kábé napi 60 ezer embert vonz, a francia Hellfesthez hasonló mennyiségben, és erre egyedül a Wacken ver rá Európában, de hát a fellépők impozáns névsora is példaértékű. Ezen a fesztiválon a főattrakció mindig az Iron Maiden- vagy Guns N′ Roses-kaliberű bandák közül kerül ki, és idén sem volt másként.
Exodus, Stonedirt - Budapest, 2025. június 25.
Az Exodus a thrash hőskorának legintenzívebb koncertbandájaként híresült el a Bay Areában, korai klubbulijaik energiaszintjéről – sőt, kifejezett erőszakosságáról, kiszámíthatatlanságáról – legendákat meséltek. Azóta persze eltelt több mint negyven év, és a zenekar is rengeteg mindenen ment keresztül, ám ha egyvalamit kellene kiemelni az újabb, szerencsére immáron sokadik magyarországi fellépésük kapcsán, az 2025-ben sem lehetne más, mint az energiaszint. A csapat soha nem bárgyúskodott élőben, legendásan pusztító intenzitásuk azonban a váratlanul visszatért Rob Dukesszal a fronton csak még tovább fokozódott.
Savatage, Induction - München, 2025. június 19.
Nem túlzás azt állítani, hogy az idei év underground szenzációja a Savatage újraaktivizálódása. Az amerikai zenekar roppant gazdag és páratlanul színvonalas életművet tudhat magáénak, ráadásul a leállásukat követő bő két évtizedben egyfajta szent tehénné váltak, akikről azok is csak a tisztelet hangján szólnak, akik nem számítanak kifejezetten rajongóiknak. Huszonhárom év telt el szinte teljesen inaktívan, de 2025-ben végre ismét útnak indultak, mi pedig Münchenben csíptük el őket.
Ugly Kid Joe, Juhász Marci Band - Budapest, 2025. június 17.
Három év, három koncert! Igencsak el vannak kényeztetve a hazai Ugly Kid Joe-rajongók, hiszen míg sokáig kifejezetten került minket a zenekar, mostanában évente fújja őket erre a szél. Mindezt a frontember Whitfield Crane is megjegyezte, ahogy azt is, milyen fantasztikus két hetet töltött Budapesten a tavalyi, Open Road Fesztiválon adott koncertjüket követően. Nem tudom, ennek is köze volt-e ahhoz, hogy még egy év sem telt el azóta, és újra itt voltak, de Isten tartsa meg jó szokásukat. Ráadásul most nem is egy fesztivál részeként lehetett megnézni őket, hanem önálló bulin, hosszabb szettel.
Avenged Sevenfold, Palaye Royale - Budapest, 2025. június 19.
Manapság már ritka, hogy csupán olyan sok idő után jusson el önálló bulival Magyarországra egy kimondottan népszerű és nagy banda, mint az Avenged Sevenfold. Persze M. Shadowsék is jártak már nálunk, de egyetlen, az egybehangzó vélemények szerint eléggé hervasztó fesztiválbuli egy leszállóágban lévő rendezvényen nyilván messze nem számít annyit egy teltházas fővárosi fellépéssel összehasonlítva. Én sem voltam ott Sopronban hét éve, az elmúlt tizen-egynéhány évben kissé el is távolodtunk egymástól az A7X-szel, de a Budapest Parkban látottak annyira elsöprőnek bizonyultak, hogy még az utóbbi pár lemezzel kapcsolatos fenntartásaimon is kénytelen leszek enyhíteni a koncert láttán.
Santana - Budapest, 2025. június 11.
Eperhold. A júniusi teliholdat nevezik így, amikor is kedvelt égitestünk a megszokottnál alacsonyabban járja az eget, mivel közel esik a nyári napfordulóhoz, az évnek ahhoz az időszakához, amikor a Nap a legmagasabban áll. Eredetileg az észak-amerikai algonkin indiánok nevezték el így, mivel az eperszüret idejére esett, meg egyébként is jópofa elnevezés, gondolom én. Az asztrológusok szerint állítólag a megszokottnál is erőteljesebben hat az érzékeinkre, és felerősíti a romantikus hangulatot – főleg azét, aki fogékony az ilyesmire. Na, ez a jelenség volt megfigyelhető 2025. június 11-ének éjszakáján az égen. Stílszerűen éppen akkor, amikor egy bizonyos Carlos Humberto Santana Barragán nevű gitárvirtuóz közel másfél évtized után ismét Magyarországon tette tiszteletét – talán nem véletlenül.
3. oldal / 60