Serious Black: „Az elejétől kezdve mondták a többiek, hogy nem új Urbant keresnek”
Friss albummal és idén tavasszal nagyszabású turnéval ünnepelte fennállásának tízéves évfordulóját a Serious Black. A csapat eredetileg az európai heavy metal színtér sokat próbált arcaiból verbuválódott, ex-Helloween/Masterplan-, ex-Blind Guardian-, ex-Rhapsody-muzsikusokkal, többek között, s bár az eredeti felállás már az első év után szétesett, a zenekar így is életképesnek bizonyult. Négy album és számtalan turné után még egy érzékeny énekesváltást is átvészeltek, Urban breed helyére 2021-ben került a szerb származású Nikola Mijić, akivel immár a harmadik közös nagylemezre fordulnak majd rá. A magyar kötődésekkel is bíró Nikolát elsősorban a belépése óta eltelt időszak, illetve az aktuális Serious Black-történések kapcsán csörgettük meg.