Jason a Metallicáról: „Elég bátor voltam meghozni egy döntést, ami mindannyiunkat megmentett”
Jason Newsted a mai napig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy kilépett a Metallicából. A basszusgitáros hosszas kihagyás után, nyáron ismét turnézni fog Észak-Amerikában.
Interjú
Rockstars Not Dead: „Majd mindenkit jól körülmetélünk a műfaji ollóval!”
Különleges koncerttel várja az érdeklődőket október 22-én, a Barba Negrában a Rockstars Not Dead. A hazai színtér ismert arcaiból verbuválódott zenekar ismét Movie Nightot rendez, amelynek keretében különleges hangulati- és látványelemek kíséretében elevenednek meg „a hosszú ′80-as évek″, azaz a nagyjából 1978 és 1994 közötti időszak legemlékezetesebb filmbetétdalai. Gellér Tamás gitárossal, Szabó Dániel gitárossal és Jósa Tamás énekessel beszélgettünk erről a nemzetközi szinten is különleges koncepcióról amolyan kedvcsináló jelleggel.
Doug Aldrich: „Jóval korábban kiderülhetett volna a rák, ha rosszak a fogaim”
Lookin' For Trouble címmel jelent meg nyár legelején a The Dead Daisies legújabb stúdióalbuma, ami jellegéből adódóan némileg eltér az eddigi sorlemezek világától. A tradicionális blues-örökzöldek átdolgozásait tartalmazó korong a Light 'Em Up című tavalyi anyaggal egyidőben született, mégpedig a lehető legspontánabb módon: a zenekar tagjai a fennmaradt stúdióidőt használták fel egy második album elkészítésére, amivel két legyet ütöttek egy csapásra. A rockvilág egyik legrokonszenvesebb gitárhőse, a tavaly sajnálatos rákos megbetegedésen átesett Doug Aldrich részletekbe menően mondta el mindazt, amit a a banda eme legfrissebb produktumáról tudni érdemes, miközben kendőzetlen őszinteséggel mesélt tavalyi kálváriájáról is.
The Joystix: „Nem elhagynia kell magát az embernek, hanem átformálni”
Október 4-én speciális koncerttel ünnepli meg fennállásának húszéves jubileumát a The Joystix. A koncerten számos vendég bukkan majd fel a Backyard Babies gitárosától, Dregentől kezdve Ganxsta Zolee-n és Szaszán át egészen Kiss Endiig, vagyis a vérbő punk'n'rollban utazó trió abszolút megadja az ünneplés módját – azzal együtt is, hogy az utóbbi években némileg visszafogottabb tempót diktáltak. Utóbbi okairól és a speciális koncertről egyaránt szó esett Szőke Gáborral, azaz Szőszővel készített interjúnkban.
Biohazard: „Néha biztosan el fogsz esni, de fel kell állnod”
Október 17-én jelenik meg a Biohazard új albuma. A Divided We Fall immáron a második visszatérő album lesz a legendás brooklyni hardcore/metálosok klasszikus felállásától, vagyis Evan Seinfeld énekes/basszertől, Billy Graziadei énekes/gitárostól, Bobby Hambel gitárostól és Danny Schuler dobostól. A keménykötésűnek, agresszívnek és persze ízig-vérig biohazardosnak ígért album megjelenésére készülve augusztus legvégén alkalmunk nyílt személyesen leülni az egyik belvárosi szállodában az épp Budapesten tartózkodó Bobby Hambellel. A gitáros a rá jellemző barátságos stílusban válaszolt minden kérdésünkre.
Serious Black: „Az elejétől kezdve mondták a többiek, hogy nem új Urbant keresnek”
Friss albummal és idén tavasszal nagyszabású turnéval ünnepelte fennállásának tízéves évfordulóját a Serious Black. A csapat eredetileg az európai heavy metal színtér sokat próbált arcaiból verbuválódott, ex-Helloween/Masterplan-, ex-Blind Guardian-, ex-Rhapsody-muzsikusokkal, többek között, s bár az eredeti felállás már az első év után szétesett, a zenekar így is életképesnek bizonyult. Négy album és számtalan turné után még egy érzékeny énekesváltást is átvészeltek, Urban breed helyére 2021-ben került a szerb származású Nikola Mijić, akivel immár a harmadik közös nagylemezre fordulnak majd rá. A magyar kötődésekkel is bíró Nikolát elsősorban a belépése óta eltelt időszak, illetve az aktuális Serious Black-történések kapcsán csörgettük meg.
Exhorder: „Valamiért akkor is növekszünk, ha nem csinálunk semmit”
Augusztus első felében végre eljutott Budapestre a New Orleans-i Exhorder. A kultikus csapat a maga idejében igazi underground botránybandaként híresült el agresszív és tabudöntögető szövegeivel, ám egyszersmind a Pantera által fémjelzett groove metalos vonal egyik előfutárának is számítottak. A néhány éve ismét aktívan koncertező és lemezeket is készítő zenekarban mostanra egyedül Kyle Thomas énekes/gitáros képviseli a korai felállásokat. Vele ültünk le a Barba Negrában a fellépés délutánján egy jó hangulatú beszélgetésre.
Hollywoodoo: „A metálszcénából megkaptuk, hogy se hús, se hal a zenekar”
Elképesztő, de idén már a Hollywoodoo is betöltötte a harmincadik életévét. Sőt, ha a közvetlen előd-formációt is számoljuk, még ennél is többet, de önmagában már a harminc is impozáns kor egy zenekar életében. Még ha jó ideje csendesebb életet élnek is, a csapat soha nem szűnt meg létezni, a kerek jubileum pedig úgy tűnik, új lendületet adhat a rég esedékes ötödik albumnak is. Trócsányi Gergőt Veszprémben látogattam meg, hogy közösen felnyithassuk a zenekar immár több évtizedes aktáját.
Clawfinger: „Olyanok vagyunk, mint az AC/DC rap metal verziója”
Új albummal jelentkezik jövő februárban a Clawfinger. A Before We All Die a Reigning Phoenix kiadó gondozásában lát napvilágot, és az első nagylemez lesz tőlük a sorban a 2007-es Life Will Kill You után. A működését akkor évekre hibernáló, majd csupán némi szórványos fesztiválozás erejéig újraindító svéd/norvég rap metalosok még az új anyag megjelenése előtt eljutnak hozzánk is: augusztus 30-án, a Tábor Fesztiválon lehet megnézni őket élőben. Zak Tell énekessel nyílt alkalmunk egy alapos csevejre a koncert kapcsán.
Lord Of The Lost: „Egyre inkább elmosódnak, kitolódnak a metál határai”
Augusztus elején jelent meg a Lord Of The Lost legújabb nagylemeze, az Opus Noir, ami egy igen grandiózus vállalkozás első felvonása, első folytatása pedig az év végén kerül forgalomba. A banda gitárosával, Pi Stoffersszel ültünk le beszélgetni, és az új anyag mellett sok más is szóba került – így például az Iron Maiden és az Eurovíziós Dalfesztivál is.
Avenged Sevenfold: „Kimondottan élvezem, hogy fejre állt a biznisz”
Június 19-én a Budapest Park színpadán lépett fel az Avenged Sevenfold legénysége. Az ezredforduló idején feltűnt amerikai sztárcsapat nagy utat tett meg, mire a dél-kaliforniai punk/hardcore-színtérről való elrugaszkodástól eljutott az arénarockos ízekkel operáló mainstream metálig, ebben pedig kulcsszerep hárult az éppen a napokban jubiláló harmadik lemezre, a City Of Evilre. A fennállásának huszonötödik évfordulójához szintén mostanában elérkezett alakulat példátlan sikerszériája még ma is tart, tehát elvileg lenne mit ünnepelni, azonban a múltidézés továbbra sem opció számukra, legalábbis ez derült ki M. Shadows énekessel még a nyári turné előtt folytatott beszélgetésünk során.
Messa: „Mindegy, hogy Mayhem vagy Madonna, a lényeg, hogy megérintsen a zene”
Év elején jelent meg az olasz Messa negyedik albuma. A hangulatos, doomos rock/metálban utazó csapat egy minden eddiginél izgalmasabb, változatosabb és jobb anyagot pakolt le az asztalra a Metal Blade gondozásában megjelent The Spinnel, és november 1-jén Budapesten, a Dürer Kertben is fellépnek majd a Paradise Lost aktuális európai turnéjának vendégeként. Sara Blanchinnel, a banda énekesnőjével, illetve a basszusgitáros Marco Zaninnal beszélgettünk az albumról és a körülöttük történő egyéb aktualitásokról.
Sodom: „Nem akarom azt mondani, hogy majd ’27-ben visszatérek”
Június végén jelent meg a Sodom új nagylemeze, a The Arsonist, amely négy évvel követi a sorban a legutóbbi Genesis XIX anyagot. A zenekartól ennek ellenére nem érdemes különösebb élő aktivitásokra számítani a közeljövőben: Tom Angelripper egyelőre inkább otthon szeretne maradni koncertezés helyett. A banda alapítójával és főnökével beszélgettünk a múltról és a jövőről, meg persze az új dalokról is.
Yngwie Malmsteen: „Különösebben nem rázott meg, hogy utánoznak”
Hosszú ideje, egészen pontosan a 2021-es Parabellum lemez óta nem lehetett hallani Yngwie Malmsteen felől, a Floridában élő svéd gitárhős azonban most megtörte a csendet: a neoklasszikus gitározás műfajteremtő egyénisége egy minden eddiginél nagyobb szabású koncertlemez kiadásával ünnepli meg négy évtizedes karrierjét, ami nemrég kerül a boltok polcaira. A kimélyített fogólapú Fender Stratocaster, a szűkített arpeggiók és az összhangzatos moll skála korlátlan urát elsősorban erről a Tokyo Live címmel ellátott élő anyagról kérdeztük, de szóba került egyebek mellett a szintén negyvenedik születésnapját ünneplő legendás debütalbum, a máig etalonnak tekintett Rising Force is. Yngwie ráadásul augusztus 5-én Budapesten is koncertet ad.
Ulver: „Ez a történet még mindig íródik″
A zenekar egyik meghatározó motorja, a billentyűs Tore „Ylwizaker″ Ylvisaker tavaly augusztusi halála óta az Ulver tűnékenyebb, megfoghatatlanabb, mint valaha. Ennek folyományaként a Liminal Animals címre keresztelt új albumukkal nemhogy turnézni nem indultak, de még a promóciós interjúktól is elzárkóztak. A komfortos némaságban leledző csapat esetében a szabályt erősítő kivétel ezúttal mi voltunk, és úgy alakult, az idei év eddigi egyetlen Ulver-interjúját nálunk olvashatjátok. Kristoffer Rygg énekes állt rendelkezésünkre néhány villámkérdésre.
Allie X: az arctalan lány hangja
Allie X neve itthon talán még nem cseng ismerősen, pedig a kanadai énekes-dalszerző új lemezével egyszerre szólítja meg a retro hangzások kedvelőit és a szélsőségesebb érzelmekre rezonáló fiatalokat. Karakteres vizuális világával pedig akár azokat is behúzhatja, akik a zenét inkább háttérelemként élik meg, és nem elsődleges eszközként. Allie X a Girl With No Face című új albumával karrierjének egy új korszakába lépett, ennek kapcsán beszélgettünk vele az alkotói szabadságról, inspirációkról, és arról, hogy mit jelent számára ma a siker.
Stonedirt: „Egyre nehezebb volt olyat csinálni, ami nekem is meg nekik is tetszik”
Tavaly decemberben jelent meg a Stonedirt negyedik albuma, a kiválóan sikerült Steel Is The Way. A zenekar június 25-én az Exodus előtt játszik, ami jó apropónak tűnt, hogy megkérdezzük a banda háromnegyedét, Tarjányi Endre énekest, Kemencei Balázs gitárost és Kamarás Szilárd basszusgitárost, mi újság a zenekar háza táján. Aztán a beszélgetés egészen megdöbbentő fordulatot vett.
Metal Lady: „Nyers hang voltam, de lélekből énekeltem”
Idén harmincöt éves a Metal Lady, mint énekesnő, mint zenekar, mint jelenség. Mert kétségkívül mondhatjuk, hogy Bíró Ica igazi jelenség volt a honi rockzenében, amikor Metal Ladyként berobbant a köztudatba. Sokak számára ráadásul látszólag a semmiből, egy teljesen más, a zenei színtér szempontjából maximálisan civil világból. De hogyan is indult ez az egész? Hogyan lett az ünnepelt modellből Pokolgép-koncertek vendége, egy bőrbe és szegecsbe öltözött rocker, aki hitte és énekelte is, hogy „egy falka, egy vér″? A végtelenül közvetlen és kedves, mindenféle allűrtől mentes Bíró Ica otthonában látott vendégül erre a beszélgetésre, a Metal Lady aktáját pedig e jubileum alkalmából nyitottuk fel, egészen a kezdetekig visszanyúlva.
Wall Of Sleep: „A havi száz-kétszáz hallgató felugrott hétezer-ötszázra”
Hét évvel a legutóbbi sorlemez után, május 9-én megjelent a Wall Of Sleep új, The Kingdom címet viselő albuma. A zenekar minden eddigi munkájánál változatosabb, sokszínűbb anyag egyszerre jelent tisztelgést az olyan korai nagy elődök felé, mint a Black Sabbath vagy a Trouble, azonban a dalok ezúttal a bandától rendhagyó módon maibb, modernebb hangzással szólalnak meg. Füleki Sándor gitárossal beszélgettünk a lemezről és a június 8-ai, nagyszabású lemezbemutató koncertről.
Dokken: „A szemünk láttára hullott darabjaira minden, és csak magunkat okolhattuk érte”
Kevés zenekar hagyott maga után olyan maradandó örökséget a '80-as évek Los Angeles-i színteréről, mint a Dokken. A két főembert, az egymással szüntelenül hadakozó Don Dokken énekest, George Lynch gitárost, illetve Mick Brown dobost a háttérből mindvégig multihangszeres jolly jokerként támogató basszusgitáros, a billentyűs hangszereken, akusztikus gitáron, vokális és hangmérnöki fronton egyaránt nélkülözhetetlen szerepet betöltő Jeff Pilson nagyinterjúnkban köntörfalazás nélkül és minden apró részletre kiterjedően mesélte el hajdani bandája történetét, ami talán arra is választ ad, hogy miért pont sikerei csúcsán dobta be a törölközőt az egykori sikercsapat.
Born Of Osiris: „Nem hagytuk el teljesen az eredeti kaotikus dalszerzői stílusunkat”
Metalcore, deathcore, djent, progresszív metál – mindez egyben a Born Of Osiris, akik néhány korai névváltoztatáson és a szokásos útkereső időszak után, jó néhány éve törik maguknak az utat a szövevényesebb metálzenék útvesztőjében. A zenekar mozgatórugóját, egyik fő dalszerzőjét és dobosát, Cameron Loschot kerestük meg kérdéseinkkel a közelgő budapesti koncertjük előtt.
Kenny Wayne Shepherd: „Kinek van manapság másfél órája, hogy meghallgasson tizenhat dalt?”
Karrierjének első három évtizedét zárja mostanában Kenny Wayne Shepherd, az amerikai bluesfenomén, aki tavalyi, Dirt On My Diamonds Vol. 2 című tizenegyedik stúdióalbumával vont mérleget. Az amerikai délvidékről elindult, majd a fősodorba üstökösként berobbant gitáros-énekes az 1995-ös Ledbetter Heights debütálással és az 1997-es Trouble Is... lemezzel nem csupán saját magát helyezte fel a térképre, hanem olyan lökést adott az akkoriban nem éppen fénykorát élő blues rock stílusnak, amivel lényegében egymaga alapozta meg a műfaj 21. századi prosperitását. A friss anyagról és sok más egyébről beszélgettünk vele.
John Corabi: „Csupán annyit kértem Davidtől, hogy ne öljük meg magunkat”
Tavaly év végén újabb forró hangulatú bulit adott a Barba Negra deszkáin a The Dead Daisies legénysége. A Doug Aldrich gitáros sajnálatos rákos megbetegedése miatt a Winger ászával, Reb Beachcsel felálló amerikai szupercsapat az ősszel kiadott Light 'Em Up album lemezbemutató turnéjának keretében érkezett hazánkba, és a visszatért John Corabi énekes vezetésével állt színpadra. Ha mindez nem lenne elég, még idén kiadnak majd egy különleges, bluesfeldolgozásokkal teli nagylemezt is. Corabi mester egy hosszabb lélegzetű beszélgetés keretében mindent elárult a zenekar körüli aktuális történésekről, valamint felidézte a rocktörténet egyik legvitatottabb albumának születését is.
Dream Theater: „Felgyorsult a kreativitásunk üteme”
Február 7-én jelent meg a Dream Theater új nagylemeze, a Parasomnia. Az album több szempontból is fontos mérföldkő a New York-i progresszív metálosok karrierjében: egyfelől ez az első sorlemezük a negyvenéves jubileum után, a másik oldalról pedig több mint másfél évtized óta ezen dobol először ismét Mike Portnoy. Az ősszel Magyarországon is újból fellépett csapatból az interjút egyébként viszonylag ritkán adó basszusgitárossal, John Myunggal beszélgettünk.
Queensryche: „Nem vagyok haragtartó típus”
Februárban Budapestet is érintette a Queensryche speciális nosztalgiaturnéja. A seattle-i zenekar első albumának, az 1984-es The Warningnak állított emléket a koncerteken. Eddie Jackson basszusgitárossal volt szerencsénk leülni egy alapos beszélgetésre a fellépés délutánján, aki ma már Michael Wilton gitáros mellett egyedüliként képviseli a csapatban az alaptagságot Todd La Torre énekes, Mike Stone gitáros és Casey Grillo dobos mellett. Az interjúban az aktuális körút és a turnén felidézett éra mellett természetesen szóba kerültek a következő lemez, a 2022-es Digital Noise Alliance majdani, most már igencsak esedékes folytatásának munkálatai is.
Black-Out: „A Fekete Kék sikere a dalok speciális hangulatának köszönhető”
Április 5-én és ráadásként április 6-án két különleges koncerttel ünnepli meghatározó albuma, a Fekete Kék harmincéves jubileumát a Black-Out. A budapesti Akvárium Klub NagyHalljában megrendezendő esemény ugyanakkor nem csupán a nosztalgiáról szól: a dupla koncerten a zenekar teljes egészében előadja a Fekete Kék dalait, valamint válogatást nyújt pályafutásának további meghatározó szerzeményeiből. Csányi Szabolcs gitárossal és Csányi Zoltán dobossal beszélgettünk a speciális megemlékezés alkalmából.
Z!ENEMi: mennyei eledel főműsoridőben
Március elsején egy különleges fellépés előtt sikerült spontán összefutnom a miskolci Z!ENEMi énekes-rapperével, Balogh „Juró″ Szabolccsal. A vörös rasztatincseiről könnyen felismerhető, általában laza, energikus és beszédes frontember kicsit megilletődve toporgott a színpad mellett, hiszen komfortzónáján enyhén kívül eső megmérettetés előtt állt: egy délszláv néptánccsoporttal készült éppen felszántani a deszkákat kisvárosom messze földön híres rendezvényén, a Busójáráson – mégpedig színes rongyokba öltözött jankeleként! Mint rövid beszélgetésünk során kiderült, március 8-án a képernyők előtt izgulhatunk majd a zenekarért, mivel a Dal című műsorban fel fog csendülni a Kettesben önmagammal, a tavaly októberben megjelent Manna lemez egyik legerősebb nótája. Érdemes megjegyezni, hogy a műsorban rockfronton az Asphalt Horsemen is képviselteti magát.
Grave Digger: „Mi a francot tudnak a kommentelők a banda anyagi helyzetéről?”
Januárban jelent meg a Grave Digger friss albuma, a Bone Collector. A zenekarnál komoly változást jelent, hogy a frontember Chris Boltendahl Steelhammer projektjéből, illetve az Orden Ogan soraiból ismert Tobias Kersting gitáros váltotta a csapatban csaknem másfél évtizedet lehúzott Axel Rittet, vagyis a lemez mindenképpen korszakhatárt jelent a Grave Digger karrierjében. 2025 azonban nem csak a Bone Collector miatt fontos év náluk, hanem azért is, mert idén ünneplik fennállásuk negyvenötödik évfordulóját. A jubileumi turné egyik szünnapján a zenekar frontemberével, Chris Boltendahllal beszélgettünk múltról, jelenről és jövőről.
2. oldal / 40