Jason a Metallicáról: „Elég bátor voltam meghozni egy döntést, ami mindannyiunkat megmentett”
Jason Newsted a mai napig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy kilépett a Metallicából. A basszusgitáros hosszas kihagyás után, nyáron ismét turnézni fog Észak-Amerikában.
Interjú
Róm Gábriel: „Több mint tízezer ember hullott el a szabadságunkért mindössze két nap alatt”
Március 29-én különleges rockopera látott napvilágot: Róm Gábriel, a projekt megálmodója és zenei vezetője az 1552-es palásti csatát dolgozza fel. A főbb szerepeket Jósa Tamás, Dudás Ivett, Kovács Koppány, Vörös András, Bella Levente és Nagy Feró alakítják, a hangszeres szekcióban pedig – mások mellett – olyanok bukkannak fel, mint Oláh Zsolt, Kossuth Lajos, Hocza Róbert, Alapi István, Kállai János, Cserfalvi Zoltán, Szíjártó Zsolt, Zeffer András vagy Boros Béla. Gábriellel beszélgettünk a grandiózus vállalkozásról.
Holy Moses: „Fogalmam sem volt, hörög-e egyáltalán bárki más”
Eredetileg azt terveztük, hogy Sabina Classennel, a Holy Moses énekesnőjével a csapat búcsúturnéjának eindhoveni állomásán ülünk le beszélgetni, ez azonban sajnos akkor és ott nem jött össze. Sabina azonban volt olyan kedves, hogy egy zoom meeting keretében válaszolt a kérdéseinkre. A roppant kedves és nyitott énekesnővel folytatott beszélgetés alatt pedig természetesen pályafutásának kezdetét is felidéztük.
Csillag Endre: „Akinek ez munka, az menjen el gyárba dolgozni” (2. rész)
Tavaly év végén saját dalokat tartalmazó albummal jelentkezett az éppen egy évtizede indult Zártosztály. Az eleinte „csak" örömzenélésre, és főként a '80-as évekbeli Edda-dalok hiteles előadására összeállt hazai szupergroup a 2019-ben kiadott Szétszakítva című négyszámos EP után, újabb énekesváltást követően fordult rá egy teljes nagylemez elkészítésére. Az album kiválóan sikerült, mi azonban ennél messzebbre nyúltunk: a zenekar motorjának számító Csillag Endre ugyanis nem csak kiváló dalszerző és gitáros, de remek mesélő is, rengeteg élménnyel és tapasztalattal, amin keresztül végül egész életpályája feltárul. Küzdelmek, sikerek, nehézségek, állhatatos kitartás, véletlen dobta lehetőségek, újrakezdés és örömzenélés – profilban a tavaly már 66. évét betöltött Csuka! Nagyinterjúnk második része.
Csillag Endre: „Úgy éreztük, annyira fent vagyunk, hogy nem tudnak bántani” (1. rész)
Tavaly év végén saját dalokat tartalmazó albummal jelentkezett az éppen egy évtizede indult Zártosztály. Az eleinte „csak" örömzenélésre, főként a '80-as évekbeli Edda-dalok hiteles előadására összeállt hazai szupergroup a 2019-ben kiadott, Szétszakítva című négyszámos EP után, újabb énekesváltást követően fordult rá egy teljes nagylemez elkészítésére. Az album kiválóan sikerült, mi azonban ennél messzebbre nyúltunk: a zenekar motorjának számító Csillag Endre ugyanis nem csak kiváló dalszerző és gitáros, de remek mesélő is, rengeteg élménnyel és tapasztalattal, amin keresztül végül egész életpályája feltárul. Küzdelmek, sikerek, nehézségek, állhatatos kitartás, véletlen dobta lehetőségek, újrakezdés és örömzenélés – profilban a tavaly már 66. évét betöltött Csuka!
Blind Myself: „Ameddig hús-vér emberek vagyunk, addig sztárokra és divatikonokra is szükség lesz”
Tavaly nyáron, kilenc hosszú év után új albummal jelentkezett az évek óta csupán szórványosan aktív Blind Myself. A kiadvány Az idő dönti el címet viseli, és számos illusztris vendég tette tiszteletét a dalokban, a közönség pedig élőben, az Akváriumban tartott októberi koncerten láthatta, mennyire jó formában van a sajátos működési modellre ráállt zenekar. Január 27-én, a Dürer Kertben ismét színpadra áll a csapat, ami jó apropót szolgáltatott rá, hogy elbeszélgessünk egy kicsit Tóth Gergely énekessel az aktualitásokról.
Pokolgép: „Ma is ösztönszerűen játszom, csak most már össze tudom kötni gondolattal”
December 30-án, a Barba Negrában ünnepli fennállásának négy évtizedes jubileumát a hazai metálszíntér minden kétséget kizáróan legalapvetőbb zenekara, a Pokolgép. A zenekar az utóbbi néhány évtizedben csendesen, de stabilan, magas minőségben, kitartóan dolgozik, és ha minden a tervek szerint alakul, 2024-ben végre megjelenik tőlük az oly régóta várt új stúdióalbum is. Kukovecz Gábor gitárossal, a csapat alapítójával és vezetőjével ültünk le áttekinteni az aktuális történéseket.
Stardust: „A mai korosztályban teljesen más a trend, mint amit mi csinálunk”
2020-ban jelent meg a hazai Stardust első nagylemeze, a Highway To Heartbreak, amely egyben első hazai produkcióként látott napvilágot az olasz Frontiers kiadó istállójában. Nyáron, Kingdom Of Illusion címmel megérkezett az album folytatása is, amely összességében modernebbre, súlyosabbra sikeredett a debütnél. Horváth Ákos énekessel – azaz Adam Stewarttal –, a csapat vezetőjével beszélgettünk az anyag készítéséről és a Stardust jelenéről, jövőjéről.
Dog Eat Dog: „A '90-es években nyugodtan játszhattad, amit szerettél”
Nemrég Budapesten koncertezett a Dog Eat Dog. Bár kisebb-nagyobb intenzitással végig folyamatosan működtek, a '90-es évek közepének népszerű hardcore/crossover/hip-hop/punk formációja a 2006-os Walk With Me óta nem jelentetett meg új nagylemezt a friss Free Radicalsig. A csapatban jelenleg John Connor énekes és Dave Neabore basszer képviseli az alapító tagságot, de továbbra is velük zenél a sikerkorszakban becsatlakozott Brandon Finley dobos és a 2000-es években leigazolt Roger Haemmerli gitáros is. A buli előtt Johnnal és Dave-vel nyílt alkalmunk leülni egy roppant derűs hangulatú beszélgetés erejéig.
Rockmaraton 2024: „Ha sok boldog embert látunk, elégedettek leszünk”
A hazai fesztiválszezon túlzás nélkül legfontosabb metálvonatkozású híre robbant múlt héten a Rockmaraton 2024-es visszatérésének belengetésével. A részletekről idáig kevés dolog került ki, ugyanakkor hétfő délelőtt, hivatalos sajtótájékoztató keretén belül a fesztivál főszervezője, Varga-Csajkás Zoltán és a szervezésben szintén komoly részt vállaló Szűcs Mihály, a Barba Negra alapítója-vezetője Dunaújváros polgármesterével, Pintér Tamással közösen, hivatalos sajtótájékoztatón is bejelentette a visszatérést. Ezt követően folyamatosan érkeznek majd az információk, mi viszont már most szerettünk volna mindent is megtudni, amit csak lehetséges. Hogy áll jelenleg a színtér idehaza, mit is várhatunk a harmincadik, jubileumi Rockmaratontól, mit lehet tudni az operatív részletekről, mi maradt ugyanúgy, mi változik? Első kézből minden, amit a Rockmaraton 2024-ről tudni lehet!
Hydra: „A neheze csak most jön: talpon maradni”
Pálosi Róbert dobos bő két éve szállt ki a Tales Of Eveningből, új csapata, a Hydra pedig példás gyorsasággal állt talpra ezt követően. Az irányvonal hasonló lelkületű, mégis másabb: direktebb és legszebb európai heavy-power hagyományokkal ötvözött, még ha hangulatában maradtak is visszacsatolások. Alig egy évvel később már ki is jött a bemutatkozó album, Láncra verve címmel, a tempó pedig látszólag semmit nem lassul. Múltról és jelenről, párhuzamos életútról, a Talestől való elszakadásról, és persze a Hydra jövőjéről is beszélgettünk Robival.
Atomic: „Dél-Amerikában mindenkinek megvan az első kazetta”
Megalakulásának negyvenéves jubileumát ünnepli 2023-ban a miskolci Atomic. A hazai thrashszíntér egyik veterán zenekara kisebb-nagyobb kihagyásokkal működött ugyan, de ma is aktívak, és mint karrierösszegző nagyinterjúnkból kiderül, hírnevük a világ Magyarországtól legtávolabb eső szegleteibe is eljutott. Négy évtized thrashről beszélgettünk Szilágyi Tamás énekes/gitárossal.
Cserfalvi „Töfi” Zoltán: „A kinti szakmában pontosan ugyanannyi amatőr van, mint itt”
Cserfalvi Zoltán, azaz Töfi a Lady Macbeth, majd az Iron Maidnem gitárosaként szerzett nevet magának gitárosként a hazai színtéren, rövid ideig az Ossianban is zenélt, de most már jó néhány éve elsősorban hangmérnökként és stúdiós szakemberként tevékenykedik, a Denevér Stúdió túlzás nélkül márkanév itthon. Interjúnk aktuális témákkal indult némi kötelező múltidézéssel, ám végül más irányba kanyarodott – amennyiben érdekel, miért szólnak bizonyos koncertek kristálytisztán, mások pedig egészen penetránsan, mindenképpen olvasd el, hiszen a mindentudó kommentszekció helyett ezúttal egy szakemberrel fejtettük meg a témát.
Angertea: „A mai lemezek nagy többsége szerintem unalmasan szól”
Hét évvel a legutóbbi Angertea-album, a Snakes In Blossom után idén májusban jött ki a zenekar hatodik nagylemeze, a Darkmind. A csapat több szempontból is szakított eddigi hagyományaival: ezúttal nincsenek az albumon akusztikus slágerek, átvezetők vagy vendégek, csupán hét dal bő negyven percben, emellett pedig ez az első albumuk, amit saját, Teaplant nevű stúdiójukban rögzítettek. Mihály Gergely énekes/gitárossal és Bárkai „Ottó″ László dobossal beszélgettünk.
Thy Catafalque: „Ennél már nem leszek keményebb, de a lenyugvó napnak is van ereje!”
A Kátai Tamás, illetve a Thy Catafalque körüli történések sűrűjében majdnem elmentünk amellett, hogy idén huszonöt éves lett a kétfős zenekarból egyemberes projektté, majd abból legújabban nyolc-kilenc-tízfős koncertezős intézménnyé lett banda. A Thy Catafalque esetében mindig akad apropó egy kis beszélgetésre, ráadásul a napokban jelent meg a tizenegyedik sorlemez is, Alföld címmel. Ezúttal azonban inkább sutba dobtuk a szigorú tematikát, és egy kötetlen interjú keretében néztük át, hogy mi foglalkoztatja jelenleg a legilletékesebbet, és persze így sem beszélhettünk mindenről, hiszen kellenek a meglepetések is...
Prog Camp 3. nap: egy tucat kérdés
Június 22-23-24-én újra a magyar underground agyasabb csapataitól lesz hangos a szigetvári kemping: ismét megrendezik a Prog Camp fesztivált. Háromrészes interjúsorozatunk első és második felvonása után, a befejező részben most folytatjuk az immáron a hazai színtér stabil pontjának számító rendezvényen fellépő csapatok bemutatását a zárónap bandáival. Június 24-én, szombaton este a Reason, a Mad Robots, az At Night I Fly és a Walk Among Giants játszik a fesztiválon, nekik tettünk fel néhány aktuális kérdést.
Prog Camp 2. nap: egy tucat kérdés
Június 22-23-24-én újra a magyar underground agyasabb csapataitól lesz hangos a szigetvári kemping: ismét megrendezik a Prog Camp fesztivált. Háromrészes interjúsorozatunk középső részében most folytatjuk az immáron a hazai színtér stabil pontjának számító rendezvényen fellépő csapatok bemutatását a második nap négy zenekarával. Június 23-án, pénteken este a Pink Dragon, a Bipolaris, az Angertea és az Archaic kér majd bebocsátást hallójáratainkba, nekik tettünk fel néhány aktuális kérdést.
Prog Camp 1. nap: egy tucat kérdés
Június 22-23-24-én újra a magyar underground agyasabb csapataitól lesz hangos a szigetvári kemping. Háromrészes interjúsorozatunk felütéseként most az első nap zenekarait, valamint az immár hatodik évébe lépő fesztivál szervezőjét, Szkróbó Szabolcsot (aki egyben a Perfect Symmetry basszusgitárosa is), illetve a rendezvény hangadóját és porondmesterét, Friskó „Fidó" Pétert faggattam ki.
Pál Utcai Fiúk: „Semmilyen dalt könnyű írni, jót írni a nehéz”
Pál Utcai Fiúk. A magyar könnyűzene legendás neve, akik a korosztályukat sújtó szocialista ellenszélben lépkedve kis underground zenekarból szinte egyedüliként tudtak úgy kitörni, hogy azt túl is élték, s tudtak úgy alkotni utóbb is, hogy önazonosságuk, hitelességük máig csorba nélkül maradt. Megélték a ′80-as évek nehéz éveit, felemelte őket a rendszerváltás hozta felszabadulás, behúzta a sikerekkel járó lemez-turné-lemez körforgás magasra repítő spirálja, hogy aztán visszatalálva gyökereikhez ma stabil és egységes zenekarként újra ugyanazzal a kamaszos lelkülettel fordulhassak a közönség felé, mint a kezdetekkor. Szerelemzenélés, küzdelem, sikerek, sodródás és újjászületés – negyven év a Pál Utca tükrében. Nagyinterjúnk Leskovics Gáborral, Lecsóval.
Akela: „Ebből a zenekarból nem nehéz puskaporos hordót csinálni”
Bár messze nem olyannyira szem előtt, mint tették azt a ′90-es években, de a mai napig aktív az Akela zenekar. A csapat legutóbbi budapesti fellépése márciusban volt a Barba Negrában, és az aktuális turnéval együtt kettős évfordulót volt hivatott megünnepelni: Petőfi Sándor születésének kétszázadik, illetve a csapat gitárosa, Kovács Attila, azaz Pókember leigazolásának huszadik jubileumát. Pókemberrel utóbbi esemény kapcsán beszélgettünk, de természetesen sok minden más is szóba került – többek között egy készülő, új Akela-lemez is. És persze a csapat klasszikus interjúinak szellemében nem maradhattak ki a nagy sztorizások sem...
The Hellfreaks: „A kiadók már rég nem az elveszett tehetségeket keresik”
A világ egyik vezető metálkiadójánál, a Napalmnál adta ki pénteken új albumát a hazai Te Hellfreaks. A soraiban Radnóti Zsuzsa énekest, Takács „Jozzy" József gitárost, Budai Béla dobost és Domján Gabi basszert tudó zenekar komolyabb nemzetközi építkezésbe fogott a Pitch Black Sunsettel, Zsuzsával pedig arról beszélgettünk, miben igényel a csapattól más hozzáállást egy ilyen cég istállójában dolgozni. Meg persze sok egyéb aktualitás is szóba került.
From The Sky: „Irgalmatlan nehézzé vált életben tartani a zenés produkciókat”
Februárban jelent meg a From The Sky második albuma, az Antarktika, amely bő másfél évvel követte a sorban a REX című debütáló lemezt. A formáció a néhai Miserium vezetője, Tari Szabolcs szólóprojektjeként indult, de mára komplett zenekarrá fejlődött, még azzal együtt is, hogy a szövegvilág nagyon mélyen személyes jelleget ölt mindkét lemezen. Szabolccsal beszélgettünk a From The Sky evolúciójáról és még sok minden másról.
Def Leppard: „Mind tudjuk, hogy mit nem hagyhatunk ki a műsorból”
Május 29-én Budapesten, az MVM Dome-ban koncertezik a Def Leppard, méghozzá a Mötley Crüe társaságában. Minden idők egyik legsikeresebb hard rock zenekara mindössze másodszor jut el Magyarországra, ráadásul első és egyetlen hazai fellépésükre huszonhét évvel ezelőtt került sor, vagyis generációk nem láthatták őket még soha. Ennek alkalmából nyílt alkalmunk beszélgetni egy kicsit Phil Collen gitárossal, akit az aktuális The Stadium Tour mellett számos egyéb témáról is kikérdeztünk.
P. Mobil: „Minden következetlenség megbosszulja magát”
Nemzetközi vizeken is ritka a fél évszázadot felölelő karrier a rockzenében, Magyarországon pedig még kevesebbeknek adatik meg, szóval hihetetlen, de igaz: április 30-án ötvenéves jubileumot ünnepel a Papp László Sportarénában a P. Mobil. A koncert kapcsán aktualitásokról, múltról és jövőről ültünk le beszélgetni Schuster Lóránttal, a zenekar örökmozgó, soha nem lassító vezetőjével. Monstre nagyinterjúnk.
Tunyogi Bernadett: „Apu élni fog, amíg emlékeznek rá”
Tunyogi Bernadett nem csupán Tunyogi Péter nagyobbik lánya. Talán igaz, a magyar rockszíntér leginkább a P. Mobil és édesapja révén ismerheti nevét és hallhatta hangját, ám életútja színesebb és jóval gazdagabb ennél. Rendhagyó nagyinterjúnk során vele beszélgettünk családról, gyermekkorról, karrierről, szeretetről és összetartásról, és persze az idén már tizenöt éve elvesztett magyar ikonról, aki számára máig „az Apu" maradt – Tunyogi Péterről.
Barba Negra: „Megfelelő körülmények mellett Magyarországon is jó üzleti modell lenne a rock”
Teljes megújulás történt a tavalyi év második felében a Barba Negránál: megnyitotta kapuit a csepeli Red Stage, és hamarosan a kisebbik Blue Stage átköltöztetési-újjáépítési munkálatai is befejeződnek az új környezetben. A mostani Barba Negra nagyobbik feléhez hasonló méretű fedett koncerthelyszín évek óta nem létezett Budapesten, így komoly űrt tölt be, emellett pedig a nyári szezonban is alkalmas lesz a rendezvények lebonyolítására. Szűcs Mihállyal, a klub vezetőjével beszélgettünk.
Vio-lence: „A banda lényege az intenzitás”
Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy ismét aktivizálja magát a Vio-lence, főleg, hogy egy időben Sean Killian frontember élete is egy hajszálon függött. Azonban minden rosszban van valami jó, és az énekes májtranszplantációjának finanszírozására összehozott jótékonysági gálakoncert végül a Bay Area thrash másodvonalába tartozó banda stabil visszatérését hozta. A zenekar novemberben Budapestre is eljutott az MTV Headbanger's Ball turnécsomag főattrakciójaként, nekünk pedig alkalmunk nyílt a koncert előtt leülni Seannal egy alapos beszélgetésre.
Moby Dick: „Hirtelen nagyobb sztárok lettünk, mint amit manapság el lehet képzelni”
1990-ben jelent meg Magyarország legelső thrash nagylemeze, az Ugass kutya!, a Moby Dick debütalbuma. A lemez novemberben teljesen friss kiadásban látott napvilágot, melynek kapcsán a legendás zenekar gitáros/frontemberét, Schmiedl Tamást kértük fel egy kis múltidézésre. Természetesen azért az aktualitások, a Bloody Roots zenekar és Smici jelenlegi stúdiós munkái is szóba kerültek.
4. oldal / 40