0715mpMeglepő információkat ejtett el egy friss interjúban Mike Portnoy: a Dream Theaterből három éve távozott és oda most már nyíltan visszakívánkozó dobos szerint ismét megtörtént a kapcsolatfelvétel közte, illetve Jordan Rudess és John Petrucci között. Ebből még egyelőre persze kár lenne messzemenő következtetéseket levonni…

„Nem hallottam az új Dream Theater lemezt”, mondta Portnoy Eddie Trunk rádióműsorában. „Tudom, hogy megjelenik, hogy reklámozzák, és sok interjút láttam velük. Úgy tűnik, komoly várakozás előzi meg az albumot, de ezen túlmenően nem nagyon tudom kommentálni a helyzetet… Mindenesetre épp ma kaptam egy nagyon kedves üzenetet Jordantől, és pár hete John Petruccitól is, szóval úgy tűnik, kicsit tisztul a levegő, és leülepedik a por. Én pedig semmit sem szeretnék jobban, mintha ismét egy nagy, boldog család és barátok lehetnénk újra, szóval… Majd meglátjuk. Jövőre megcsinálom a Progressive Nation hajót, és Jordan azért írt emailt, hogy emiatt gratuláljon. De hallottak a The Winery Dogs jó fogadtatásáról is, és amiatt is gratuláltak. Jó érzés ismét jó viszonyban lenni legalább pár emberrel a srácok közül…”

A Mike által említett Progressive Nation hajó 2014. február 18-24. között szeli majd a Karib-tenger vizét, utasait pedig olyan zenekarok szórakoztatják majd, mint a Transatlantic, Jon Anderson, a King’s X, a Spock’s Beard, a Riverside, a Bigelf, a Jolly, a Beardfish, a Pain Of Salvation, a The Dear Hunter, a Next To None, illetve Tony Harnell és Bumblefoot közös projektje.

James LaBrie énekes nemrég kategorikusan kizárta, hogy Portnoy valaha is visszatérjen a Dream Theaterbe.