Jason a Metallicáról: „Elég bátor voltam meghozni egy döntést, ami mindannyiunkat megmentett”
Jason Newsted a mai napig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy kilépett a Metallicából. A basszusgitáros hosszas kihagyás után, nyáron ismét turnézni fog Észak-Amerikában.
Hírek
Neurosis: a semmiből érkezett az új nagylemez
Teljesen váratlanul új lemezt jelentetett meg az évek óta inaktív(nak tűnt) Neurosis. A zenekar Aaron Turnerrel folytatja Scott Kelly posztján.
„Több mint egy éven át kísérleteztünk különféle hangzásokkal és dinamikai megoldásokkal”
Your Favorite Toy címmel jelenik meg a Foo Fighters tizenkettedik nagylemeze. Az album április 24-én érkezik, és a címadó dalt máris meg lehet hallgatni róla.
My Body To The Worms: hallgasd végig a Mammon’s Throne új albumát!
Harmadik nagylemezével jelentkezett március 13-án az ausztrál Mammon's Throne. A lemezt most hivatalosan is végig lehet hallgatni.
„Ez az album nem olyan, hogy az első három-négy dal jó, a többi meg szar”
Csak szeptemberben jelenik meg az Anthrax új lemeze, de az első felvezető dalt már májusban hallhatjuk majd. A zenekar június 1-jén Budapesten is újból fellép.
Exodus: megjelent és végighallgatható a Goliath album
Ma jelenik meg az Exodus új albuma, a Goliath, amelyet végig is lehet hallgatni. Az ismét Rob Dukes frontemberrel dolgozó banda április 13-án ismét Budapesten koncertezik.
Ismét megjelent a HammerWorld: kérdések és válaszok a megújult lapról
Március 19-én megjelent a HammerWorld magazin visszatérő lapszáma. A lap visszatérésében a Shock! stábjának tagjai is részt vesznek, és most minden kérdésre fény derül egy összeállításból.
Wall Of Sleep: minden kiadvány elérhető lesz fizikai formátumban
Hiánypótló, dupla kiadvánnyal indítja jubileumi évét a Wall Of Sleep: az Overlook The All EP és a Slow But Not Dead album közös újrakiadást kap.
„Úgy döntöttünk, alaposabban kihasználjuk Riika durva énekstílusát”
Március 20-án jelenik meg a Hanging Garden új albuma. Az Isle Of Bliss már a kilencedik lemez a finn death/doom-formációtól, és most hivatalosan is végighallgatható.
For The Glory: hallgasd meg a Satyricon-közeli Via Doloris első albumát!
For The Glory címmel jelenik meg a mai napon Via Doloris első albuma. A norvég gitáros, Gildas le Pape által megálmodott lemezen vendégként a Satyricon ikonja, Frost dobol.
Burning Ambition: itt a Maiden-dokumentumfilm előzetese
Május 14-től Magyarországon is játssza majd néhány mozi az Iron Maidenről szóló dokumentumfilmet. Az alkotás címe Burning Ambition, és most megtekinthető a hivatalos előzetes is hozzá.
Karrierje legsúlyosabb albumát jelenteti meg Tarja Turunen
Június 12-én új albummal jelentkezik Tarja Turunen. A Nightwish ex-énekesnője számos vendéggel készítette el a Frisson Noirt.
„Komplex riffekkel és dallamokkal teli, robbanékony utazás a dal”
Május 29-én jelenik meg a Sarcasm új lemeze, a Lifeforce Omnibound. A svéd death metalosok máris bemutatták az első számot az albumról.
„A dal munkacíme DA01 volt, mert komolyan érezni benne a Death Angel hatását”
Második albumával jelentkezik tavasszal a kaliforniai thrasher Nukem. A lemezen a Slayer, az Exodus, a Death Angel és a Dark Angel tagjai is vendégszerepelnek.
„Azért haladnak rossz irányba a dolgok, mert az emberek feladják”
Március 27-én jelenik meg az Only Human debütáló nagylemeze. A konceptsztorit elmesélő Planned Obsolencesce-ről már a harmadik előzetes tétel is meghallgatható.
Van élet az East után az iLanddel
Nagy sikerrel koncertezett a Várkert Bazárban az iLand. A zenekar tagjai Pálvölgyi Géza, Madarász Gábor Madi, Takáts Tamás, Dorozsmai Péter és Kontor Tamás.
Power: itt az Operation: Mindcrime III első előzetes dala
Power címmel bemutatta az Operation: Mindcrime III első előzetes dalát Geoff Tate. Az album május 3-án jelenik meg, a Queensryche ex-énekese előtte még Budapesten is fellép.
Simmons: „Kussoljatok!” / Blythe: „Nem táncoló majom vagyok, aki másokat mulattat”
Örök vitatéma mindenütt, helyes-e a zenészek, filmsztárok részéről, ha állást foglalnak aktuálpolitikai témákban. Gene Simmons és Randy Blythe egy-egy friss nyilatkozatával a skála két végpontján helyezte el magát a kérdésben.
Exodus: pénteken itt a Goliath album, nézd meg a Promise You This klipjét!
Bemutatta új lemezének harmadik felvezető dalát az Exodus. Az ismét Rob Dukes frontemberrel dolgozó banda a most pénteki megjelenés után nem sokkal ismét Budapesten koncertezik.
„Nagyon szerettük ezt a dalt, de a rammsteines hangulatával eltért a többitől”
Drag Me Under címmel mutatta be új dalát a High Parasite. A szám eredetileg még Aaron Stainthorpe-ék debütáló albumára készült.
„A többség szereti, ha egy zenekar megmarad egyetlen formulánál”
Hidden Empire címmel még egy új dalt mutatott be a Samael az őszi Black Matter Manifesto után. A következő lemez megjelenése azonban még mindig odébb van.
Closer To The Sun: hallgasd meg az új Tyketto címadóját!
Március 20-án jelenik meg a Tyketto új albuma. Danny Vaughn zenekarának friss műve Closer To The Sun címen fut majd, és most bemutatták róla a harmadik előzetes dalt.
„Rég zenéltünk együtt, de az első akkordtól letagadhatatlan volt az összhang”
Huszonöt év után új lemezt jelentet meg május 15-én a Von Groove. A kanadai hard rockerek visszatérő anyagának címe Born To Rock lesz, és a Frontiers gondozásában érkezik.
Ritka és agresszív rákkal küzd Ginger
Rákos megbetegedést diagnosztizáltak Gingernél. A The Wildhearts főnöke jelenleg tűrhető állapotban van, és bízik benne, hogy legyőzi a gyilkos kórt.
„A Napalm Death az egyik kedvenc zenekarom, óriási élvezet volt együtt dolgozni velük”
Április 10-én közös lemezzel jelentkezik a Napalm Death és a Melvins. A Savage Imperial Death Marchról most a Rip The God című dalt mutatták be.
Jön az új Masterplan: „Erőteljes, dallamos, érzelemgazdag a zene”
Június 26-án új lemezzel jelentkezik a Masterplan. A Metalmorphosis tizenhárom év óta ez első stúdióalbum lesz Roland Grapow zenekarától, és most a második dalt is bemutatták róla.
„Valahol a ZZ Top, az Aerosmith és a Clutch között helyezkedik el a dal”
Supermoon címmel jelenik meg a Crobot új nagylemeze. Az album a Megaforce gondozásában érkezik május 1-jén, és most a Foot Off című dalt tették közzé róla.
Spirit Adrift: itt a vége!
Új dallal jelentkezett a Spirit Adrift, akik már dolgoznak következő albumukon. Ugyanakkor szomorú hír, hogy a lemez egyben az utolsó is lesz a sorban Nate Garrett zenekarától.
12. oldal / 1035