Jason a Metallicáról: „Elég bátor voltam meghozni egy döntést, ami mindannyiunkat megmentett”
Jason Newsted a mai napig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy kilépett a Metallicából. A basszusgitáros hosszas kihagyás után, nyáron ismét turnézni fog Észak-Amerikában.
Hírek
Négy bónuszokkal teli Sabaton album jön ki újból
Kisegítő gitárossal, de roppant izgatottan várja karrierje első amerikai turnéját a svéd Sabaton. A nagy lépés örömére a Nuclear Blast a háborús témákért megveszekedetten rajongó heavy metal banda négy korábbi nagylemezét is megjelenteti odaát speciális kiadásban, alaposan megbónuszolva. Joakim Brodénék júniusban ismét eljutnak majd Magyarországra is.
Művészi borítót kapott az új Burzum lemez
Március 7-én jelenik meg az új Burzum album Fallen címmel. Ez már Varg Vikernes második anyaga lesz a tavalyi Belus után, mióta 2009-ben kiszabadult a börtönből, ahová a Mayhem gitáros Øystein „Euronymous" Aarseth 1993-as meggyilkolása és templomgyújtogatás miatt került be a következő évben.
Titokzatos megaturnéra készül a Def Leppard?
A Def Leppard tagsága látszólag szanaszét szaladt az utóbbi hónapokban, hiszen Joe Elliott énekes a Down N' Outz nevű projekt élén adott ki feldolgozáslemezt, Vivian Campbell gitáros a Thin Lizzyvel turnézik, és a többiek is mind elvannak a saját kis privát ügyeikkel. Az év második felében azonban nemcsak koncertlemezre készülnek, de a pletykák szerint egy roppant komoly összeállítású amerikai turnéra is.
Már melegítenek a thrash orgiára
A Grip Inc.-ből ismert Jason VieBrooks basszusgitáros játszik majd a Heathenben a március 11-ei, Overkill-lel és Destructionnel közös budapesti koncerten, miután Jon Torres egészségügyi okok miatt kihagyni kényszerül a San Francisco-i thrash/power banda aktuális fellépéseit. VieBrooks korábban már játszott a képen is látható Lee Altus gitárguru zenekarában.
Rájár a rúd a Stratovariusra
Mindkét franciaországi koncertjét lemondta a Stratovarius, akik jelenleg épp a Helloween vendégeként turnézzák körbe Európát. Az ok ismét egészségügyi, de ezúttal nem a közelmúltban daganatos megbetegedéssel műtött Jörg Michael dobosnak, hanem Timo Kotipelto énekesnek támadtak komoly problémái.
Magyar zenészekkel turnézik Kelet-Európában Ripper Owens
Screaming Through The East fedőnév alatt indul kelet-európai miniturnéra Tim „Ripper" Owens, melynek keretében február 19-én Pécsen is fellép. A körút érdekessége, hogy a koncerteken magyar muzsikusok kísérik majd az egykori Judas Priest és Iced Earth frontembert, aki jelenleg szólókarrierje mellett a Beyond Fearben, a Charred Walls Of The Damned-ben és Yngwie Malmsteen csapatában is érdekelt.
Megint a rockzenét akarják felelőssé tenni egy amerikai mészárlásért
Az Egyesült Államokban ismét áll a bál: miután kiderült, hogy a néhány nappal ezelőtti arizonai lövöldözés tettese, Jared Lee Loughner egyik kedvenc klipje a Drowning Pool 2001-es Bodies-a volt a youtube-on, megint fellángolt a vita azt illetően, vajon mennyiben káros a fiatalok mentális fejlődésére a rockzene. A Drowning Pool közleményben reagált a hat halálos áldozatot és tizennégy sérültet követelő tragikus eseményt övező sajtóvisszhangra.
Robert Plant hallani sem akar Led Zeppelin újjáalakulásról
Hiába futnak be folyamatosan brutális összegeket tartalmazó turnéajánlatok a Led Zeppelinhez, Robert Plant hajthatatlan, és hallani sem akar arról, hogy minden idők legsikeresebb hard rock bandája újból színpadra álljon. Jó hír azonban, hogy a 2007-es londoni fellépés anyaga valamikor megjelenhet DVD-n.
Nyáron érkezik a második Black Country Communion lemez
Már idén júniusban, vagyis nem egészen egy évvel az első után megjelenhet a kettes számú Black Country Communion album – tette közzé Glenn Hughes a twitteren. A Hughes mellett Joe Bonamassát, Derek Sheriniant és Jason Bonhamet felvonultató szupergroup már meg is kezdte a felvételeket, és nyárra komplett turnét terveznek.
Ismét egy színpadon zenélt a Queensryche klasszikus gitárpárosa
Január 8-án, szombaton hosszú évek óta először ismét egy színpadon állt a Queensryche legendás gitárduójának két tagja, Michael Wilton és a bandából 1998-ban kilépett Chris DeGarmo. A jeles eseményre a Seattle Seahawks és a New Orleans Saints meccsének szünetében került sor a Queensryche otthonában, Seattle-ben.
Teljes a visszatért death metal legenda felállása
Újabb koncerteket kötött le minden idők legnagyobb német death metal zenekara, a nemrég a Death Fest Open Airre újjáalakult Morgoth, akik klasszikus Cursed albumuk megjelenésének 20 éves jubileumát ünneplik meg a fullos visszatéréssel. A csapat már biztosan ott lesz Wackenben és a Rock Hard Fesztiválon is, méghozzá a korábbi Destruction ütőssel, Marc Reignnel a dobok mögött.
Időt adott Amerikának a Linkin Park
Irreális akkora eladásokat várni az új albumtól, mint a Hybrid Theorytól – mondják a Linkin Park tagjai, akik hamarosan nekivágnak aktuális amerikai lemezbemutató turnéjuknak. A zenekar tudatosan nem otthon kezdte a koncertezést, mert úgy gondolták, időt adnak a hazai rajongóknak, hogy megemésszék a radikális váltást hozó, a korábbiakhoz képest sokkal gitármentesebb és poposabb dalokat.
Corey Taylor: „A mai zenei színtér egy szemétdomb"
Corey Taylor ismét megerősítette, hogy szerinte nem az illegális letöltések miatt csökkennek továbbra is drámaian a lemezeladások, sokkal inkább a zeneipar agyatlan tömegtermelése és a megjelenő produkciók alacsony színvonala a hibás. „Az emberek gyakran megkérdezik, mi a kedvenc új albumom, és tíz esetből kilencszer kurvára nincs egy sem", mondta a Slipknot és a Stone Sour frontembere.
Szupergroup tiszteleg a Beatles előtt
Nyolc év után ismét lekötött néhány amerikai bulit Mike Portnoy, Paul Gilbert és Neal Morse közös Beatles tribute csapata. A Yellow Matter Custard néven futó formáció Long Beach-ben, Chicagóban és New Yorkban játszik majd egy-egy klubkoncertet február legvégén.
Kezeit mossa az Apocalyptica
A megjelent sajtóhírekkel ellentétben nem közvetlenül az Apocalyptica vagy a finn csellómetalosok menedzsmentje, hanem a Sony Music Entertainment GmbH. érintett abban a bírósági döntésben, melynek értelmében 45 ezer eurót kell kifizetni védjegybitorlásért a Rammsteinnek – derül ki az Apocalyptica közleményéből.
Március 23-án Budapesten lép fel a Manowar
Tovább sűrűsödik a koncertszempontból már amúgy is brutálisan húzós márciusi hónap: a hírek szerint 23-án a Manowar is útba ejti majd Budapestet, méghozzá a Petőfi Csarnokot. Joey DeMaióék utoljára 2002-ben, az akkori Summer Rocks fesztiválon játszottak Magyarországon.
Dupla platina a Big Fournak
Dupla platina státuszt ért el az Egyesült Államokban a The Big Four: Live From Sofia, Bulgaria című DVD és blu-ray, miután több mint 100 ezer példányban kelt el novemberi megjelenése óta. DVD-k esetében alapvetően 100 ezres eladás jelenti az amerikai platinahatárt, ez azonban dupla kiadvány, vagyis már 50 ezres fogyás után megkapta az első elismerést, most pedig a másodikat is.
Unfit Ass., Extreme Deformity: magyar underground klasszikusok jönnek ki CD-n
2011 februárjának végén jelenik meg a mára kultikussá vált nyíregyházi Unfit Ass. 1991-es Flagging Water és 1992-es Absurd Reality anyagainak újrakiadása a Neverheard Distro (NHD) jóvoltából. Mindkét anyag remasterelve, új borítóval, most először lesz beszerezhető egyetlen CD lemezen. A NHD tervei között szerepel a szintén kultstátuszt elért szombathelyi Extreme Deformity 1993-as Internal albumának újrakiadása is.
Sodom: bányászmúlt és kemény szavak egy másik Tomtól
Február 13-án új albumával, az In War And Pieces-zel Budapesten, a Dieselben lép fel a germán thrash történelem egyik legfontosabb bandája, a gelsenkircheni Sodom. Tom Angelripper az aktuális turné kapcsán bányászéveit elevenítette fel egy interjúban. A Sodomhoz kapcsolódó hír, hogy Angelripper egy pár évvel ezelőtti barátságtalan nyilatkozata után most a másik Tom, a Triptykon főnök Tom G. Warrior is beszólt a Sodomnak.
Változások a Superbuttban
A Superbuttot az elmúlt másfél, illetve fél évben kisegítő Prepelicza Zoltán basszusgitáros és Makai László dobos januártól visszatért eredeti, újra aktív zenekarába, az Apey and the Pea-be. „Az együtt töltött idő minden percét roppantul élveztük, köszönjük szépen és a legjobbakat a soron következő feladataitokhoz!", áll a Superbutt közleményében.
Primordial: zord és barátságtalan lesz a hetedik csapás
Az utolsó simításokat végzi új, szám szerint hetedik nagylemezén az ír Primordial, akik Chris Fielding producerrel dolgoznak az albumon. A Redemption At The Puritan's Hand címet viselő anyag valamikor április folyamán kerülhet a boltokba a Metal Blade gondozásában.
Steven Tyler: „Fogalmam sincs, mi van Joe Perryvel”
Steven Tyler saját bevallása szerint már nagyon szeretne új dalokat írni társaival, még akkor is, ha a következő hónapokban az American Idol tehetségkutató egyik zsűritagjaként várnak rá komoly elfoglaltságok. „Össze akarom szedni a srácokat, ebből a szempontból csak Joe Perry problémás", mondta Tyler a Rolling Stone-nak.
Továbbra is csúcson a Metallica fekete albuma
Továbbra is a Metallica fekete albuma az 1991 májusa óta eltelt időszak legkelendőbb albuma az Egyesült Államokban. Ekkor indították be Amerikában a korábbiaktól eltérően már elektronikus alapokon nyugvó Nielsen SoundScan szisztémát, melynek alapján összeállnak a heti, havi és éves hivatalos toplisták.
Elhunyt Phil Kennemore
2011. január 7-én elhunyt Phil Kennemore, a Y&T basszusgitárosa, aki hosszú hónapok óta harcolt a rákkal. December 31-én híres zenészek egész sora lépett fel a kaliforniai Santa Clarában a megsegítésére rendezett koncerten, de ekkor eszerint már sajnos késő volt. Kennemore októberben múlt 57 éves.
Sean Yseult 13 éve nem is beszélt Rob Zombie-val
Sean Yseult, a White Zombie volt basszusgitárosa tavaly év végén jelentette meg I'm In The Band – Backstage Notes From The Chick In White Zombie című önéletrajzi kötetét. Az idén 45 éves zenész csak kisebb klubcsapatokban játszik a banda 1998-as feloszlása óta. A New York-i Daily News a könyv ürügyén szólaltatta meg.
Tesla kontra Guns N' Roses: nem volt lopás a Patience
Az a Better Off Without You című dal is szerepel majd a Tesla új akusztikus lemezén, ami az utóbbi hetekben komoly vitákat generált a rajongók körében, hiszen Frank Hannon gitáros lenyilatkozta: erről a számról koppintotta annak idején a Guns N' Roses a Patience-et. Aztán persze visszakozott...
Mike Muir: „Ma már másodlagos a zene”
2011-ben elvileg megjelenhet végre egy új dalokkal teli friss Suicidal Tendencies album – a 2000-es Free Your Soul And Save My Mind óta az első –, Mike Muir azonban az ausztrál Loud magazinnak adott interjújában nem rejtette véka alá, hogy nem tartja éppen ideálisnak a zeneiparban napjainkban uralkodó állapotokat.
1029. oldal / 1035