Jason a Metallicáról: „Elég bátor voltam meghozni egy döntést, ami mindannyiunkat megmentett”
Jason Newsted a mai napig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy kilépett a Metallicából. A basszusgitáros hosszas kihagyás után, nyáron ismét turnézni fog Észak-Amerikában.
Demó
Beneth: 2003
A Beneth 1999-ben alakult, jó néhány tagcserén átestek azóta, ez az első terjesztett demójuk, az igazi elsőt saját önkritikájuk miatt nem terjesztették egyáltalán. Dicséretes hozzáállás! A mostani demót 2003. áprilisában vették fel a Fido Stúdióban, tehát már egy éve, azóta nyilván fejlődtek minden téren.
Bearfood: Töredék
Macikaja, tök aranyos zenekarnév, mondjuk az egyik gitárost Medve Tamásnak hívják, szóval valószínűleg innen ered az elnevezés. A csapat cirka 4-5 éve nyomul (szokásos tagcserékkel, blabla), jelen demójuk 2001 novemberében készült.
Barrow: Nincsenek már érzések
A Barrow 2007-ben alakult, a dobos Szegő Márton és az énekes/gitáros Tóth Balázs hozták létre, bőgőst azonban meglehetősen sokáig kerestek, így végül csak tavaly februárban sikerült felvenniük bemutatkozó anyagukat, a hét számot tartalmazó Nincsenek már érzéseket.
Bankrupt: All The Neighbours Know It's The Sound
Indie-rock. Felteszem itthon kevés embernek mond valamit ez a megjelölés, illetve azok az emberek nem biztos, hogy Shock!-ot olvasnak. A Bankruptra először akkor lettem figyelmes, mikor egy régi Melody Makerben teljesen véletlenül rábukkantam a demókritikájukra.
Backward: Másvilág
2000-ben indult a zenekar története, akkor még más névvel és punk'n roll zenével. 2002. januárja óta létezik a Backward - bogozom ki a zenekari biográfiából, ami bár viccesnek vicces, de tipikus példája annak, hogy miképp nem szabad megírni egy zenekari biót.
Babylon: 2007
Baby Bone: Keserű likőr
A Baby Bone nem adja fel, annak ellenére, hogy igazán átütő sikert eddig nem bírtak elérni, az évek óta mindenhol megjelenő pozitív kritikák ellenére. Ki érti ezt?..
Autumn Twilight: Örömtűz
Sok album nem dicsekedhet olyan borítóval, mint amilyen a nyíregyházi Autumn Twilight bemutatkozó demójához jár. Fiatal a zenekar, '99-ben alakultak, a jelenlegi dobos 2000 tavaszán csatlakozott a zenekarhoz, majd fel is rántottak egy demót a próbateremben, ami egyáltalán nem szól rosszul.
Autere: Havoc Monology
Atmosfear: No Man's Island
Szlovákiai magyar zenekar, mely a kiválóan sikerült Prognosticon után új demóval jelentkezett tavaly. Tulajdonképpen a No Man's Island zeneileg és szövegileg a csapat frontemberének - Ollé Tibornak - a munkája, ami rendkívül figyelemreméltó teljesítmény, mert kiváló lett a minőség. Annak ellenére, hogy a dobost a stúdióban processzoros kollégája helyettesítette.
Astray: 2002
2002-es 3 számos promó a finnországi Astraytől. Black metalt játszanak, az erőteljes, viszonylag gyors, fogós, atmoszférikus, dallamos fajtából. Na, ellőttem az összes jelzőt, amit elsőre lehetett. Az első dalban a vészterhes károgás mellett dallamos énektémákat is hallhatunk, bár lenne még mit javítani a dolgon, de maga a dallam ötletes, fülbemászó.
The Art Of Dethronement: Hymn... For The Deepest Autumn
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az Art Of Dethronement zenéjét először egy koncerten ismerhettem meg, így már a demókritika előtt tudtam, mire képes a zenekar valójában.
Arsencura: Érzéstelenítés
Hűha. Annak idején a System Of A Down megjelenésével elszabadult valami a zeneiparban. Ők ugyanis valami olyan szintű őrületet hoztak a megfáradni látszó metalba, ami már tényleg annyira extrém és furcsa volt, hogy viharként hódította meg a rajongók millióit.
Argó: Se ilyen se olyan / Jel
Az Argó zenekar anno még Oops! néven indult, amíg az a bizonyos egynyári lánytársulat be nem futott, így a fiúknak (és az egy szem lánynak) új nevet kellett találnia.
Arc Öntevékeny Csoport: Bonts tormát!
Az Arc öntevékeny csoport annyira kretén szövegvilággal van felszerelve, hogy néha már nekem is fáj. Pedig hajdanán az A.E. Bizottság jól megedzett, de úgy látszik a XX. század végén ismét sikerül egy fiatal debreceni csapat révén "katartikus megtisztulásélményt" átélnem.
Arc Öntevékeny Csoport: Örök emlék
Nem is tudom már hányadik anyagánál tart a debreceni Arc Öntevékeny Csoport, de szerintem nem is ez a lényeg. Ezúttal sem komolyodtak meg a srácok, dalaikban szokás szerint a kegyetlen élcelődő humor és a valóság gegjeinek megzenésített baromságai kaptak hangsúlyt.
Apostaty: Recluse From The Northern Hill
Érdekes, de míg a legtöbben a magyar metal színteret a tradicionális fémet játszó együttesekkel azonosítják – Pokolgép, Ossian, Rotor stb. -, addig meglátásom szerint hazánk igazán értékelhető underground zenei stílusirányzatát egyre inkább az extrém metal jelenti.
Anno Domini: Látomás
Ha nem tudnám, hogy ez ugyanaz a zenekar, mint az Új világ demónál, nem hinném el. Ami ott még Machine Heades nyomulás volt, az itt már egy érettebb, zeneibb, minden tekintetben önállóbb alkotás, mondhatni kifejezetten nem Machine Heades.
Ann My Guard: 2007
Angertea: 1997-2003...
1996-ban alakult a csapat és gyakorlatilag az első felvételeiktől az utolsóig mindegyikről fellelhető itt egy-egy nóta, plusz némi multimédia, amire később térek ki.
Angelus: Maeror Camenarum
Igényes kivitelezésű demó CD-vel debütál az öt lányból álló együttes, amelyben dobos poszton Mentsik Anita szerepel, ő már a 90-es évek pesti underground metal bulijain is nyomult különböző formációkban! Bemutatkozásnak megfelelő hosszúságú a felvétel és a hangzást is rendben találtam.
Amphion: Álmok
Lássuk.
Amnézia: 2000
Szolnokon a Denevér Tehetségkutatón Bakó "kollégáék" már előkelő díjazásban részesítették a budapesti zenekart, ha jól emlékszem közel 80 résztvevőből 8. lett az Amnézia. Engem azért ez nem jogosít fel arra, hogy hanyatt essek tőlük.
Amadea: Regret
Az Amadea 2003-ban indult, sőt, 2005-ben egyszer már fel is oszlatták magukat, a zenekar történetét pedig a még szintén 2005-ben lezajlott újjáalakulástól számítják a tagok, akik a mellékelt kép alapján szemtelenül fiataloknak tűnnek.
Altar Of Storms: Shreds
A 6 tagot számláló Altar Of Storms nem mindennapi vállalkozásra adta a fejét. Zenéjükben a műfajok olyan keverését prezentálják, amit itthon nem hallottam még. A black metalos károgás és durvulat után szinte heroikus énekdallam következik.
Alison Hell: Demo '99, Demo II.
A jelenleg duóban vegetáló érdi zenekar demóin hangulatosan felépített egyelőre instrumentális muzsika hallható. Dallamhegyek sorakoznak egymás után, kész hangjegyorgia!
Algor Mortis: Circle Of Fire
Az Algor Mortis 2000-ben alapította néhány középiskolás srác, majd tagokat cseréltek, kicsit meg is szűntek, végül új élet 2006-ban költözött beléjük, melynek eredménye ez a három számos demó.
13. oldal / 14