CD kritika

A Gaerea elég komolyat lépett előre a legutóbbi Mirage lemezzel, és jó esélyt látok rá, hogy a tavaly év végén kijött folytatással ismét sikerül bővíteniük a táboron. Az arctalanságba burkolózott portói csapat nyílegyenesen halad előre a kijelölt úton, a Coma a Mirage utáni következő lépcsőfokot jelenti – igazából teljesen kiszámítható irányba mentek tovább ebből a szempontból, kiszámítottságnak azonban nem érzem nyomát az albumon. Sőt, ha szívesen hallgatnál egy kiválóan felépített dalokkal teli, a stílus dallamosabb ágát képviselő black metal lemezt, voltaképpen nehezen tudnék kerekebb anyagot ajánlani a jelenlegi felhozatalból.

A semmitmondó név és lemezcím, illetve a még semmitmondóbb – hogy azt ne mondjam, igénytelen – borító egy igazi underground legendát takar Michael Wilton személyében, a lemez pedig félig-meddig szólóalbumnak minősül a Queensryche gitárosától. Az anyag a minimálisabbnál is minimálisabb reklámmal jelent meg december első felében, amit annyira nem tudok mire vélni – oké, az anyazenekar nagyon rég túl van már a maga fénykorán, keményen megtépázták a saját hírnevüket, de mégiscsak adott egy világszerte létező tábor, amely már csak kíváncsiságból is belehallgat a cuccba. Már persze ha tud a létezéséről... Todd La Torre pár évvel ezelőtti szólólemeze szintén a Rat Paknél jött ki, ott azért ennél érezhetően jobban rágyúrtak a promócióra.

A mi kommentszekciónkban is épp éles „vita" folyik arról, hogy szarabb ember-e, aki gengszterrapet hallgat, mint aki black metalt (nem), illetve, hogy fizikailag létezhet-e olyan, aki képes egyszerre szeretni Ganxsta Zolee-t és a Blut Aus Nordot (igen). Eközben mondjuk egy sor frissebben felbukkant előadó sikerei önmagukban is elég csattanós választ adnak ezekre az elitista, stílusfetisiszta felvetésekre. Sokszor volt már róla szó, de nem árt minden egyes alkalommal tudatosítani: a mai generáció baromira nem úgy hallgat zenét, hogy vannak a szögesdrót egyik oldalán a gonosz depesesek, a másikon meg az őszinte, kőkemény rockerek, és ezek akár fizikailag is ölre mennek egymással, ha épp felbukkan az ellenséges galeri a lakótelepen. És a felkapott előadóik sem így alkotnak nekik zenét.